Belföld

Játékfegyvert fogott a taxisra, de a kezén már igazi bilincs kattant

  • Szerző:szaboakos
  • 2020.08.06 | 10:18

A győri rendőrök felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt vették őrizetbe a 35 éves helybéli férfit.

A rendőrségre az egyik taxitársaság alkalmazottja tett bejelentést arról 2020. augusztus 5-én 17 óra körül, hogy fegyverrel fenyegették meg Győrben.

Két nő kért taxit, akiket az Örkény utcában vett fel, majd a megadott címre vitte őket. A fuvar végeztével az egyik asszony kiszállt a kocsiból, a másik az autóban ülve várta, hogy társa visszaérkezzen

-mondta a rendőröknek a bejelentő.

Miután a nő visszament, közölte, úgy volt, hogy egy férfi ismerőse fogja a címnél várni, aki kifizeti a fuvarköltséget, de mivel őt nem találta meg, ezért nem tudja rendezni a szállításuk díját. Felajánlotta, hogy néhány óra múlva megadja a tartozását, addig zálogként a sofőr megtarthatja a mobiltelefonját. A taxis ezt nem fogadta el, és jelezte a nőnek, hogy a kocsiban ülő társát visszaviszi oda, ahonnan elindultak. Erre mindkét nő hangosan kiabálni kezdett, a taxis megtett néhány métert a járművel, azonban a hátul ülő utas ki akart ugrani a mozgó kocsiból, így megállt.

Miután a járművet vezető férfi visszatolatott az eredeti helyszínre, mondta a fiatalabb asszonynak, hogy amíg nem tudnak fizetni, addig mégis elfogadja zálogba a korábban felajánlott telefont. Ezen újabb huzavona és indulatos veszekedés kezdődött, amit hallva a közeli házból kijött az utasok egyik férfi hozzátartozója, aki a ruházatából elővett egy fegyvert, amivel a taxist megfenyegette és elzavarta.

A rendőrök a 35 éves Sz. Krisztiánt elfogták, majd a lakóhelyén végrehajtott kutatás során megtalálták azt a játékfegyvert, amivel a férfi fenyegetőzött. A Győri Rendőrkapitányságon a nyomozók felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt – őrizetbe vétele mellett – gyanúsítottként hallgatták ki a férfit.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló