Labdarúgás

Nahát! Szoboszlai Dominik marad a Red Bull Salzburg csapatában

  • Szerző:nuus
  • 2020.08.26 | 11:48

Szó volt az AC Milanról, de aztán mégse.

A válogatott Szoboszlai Dominik kedden bejelentette, hogy nem távozik a Red Bull Salzburg labdarúgócsapatától.

„A családommal együtt úgy döntöttem, hogy Salzburgban maradok. Ez a klub sokat adott nekem, ezért is szeretném folytatni itt a pályafutásomat a következő szezonban” – idézi az osztrák bajnoki címvédő klub honlapja a 19 éves irányító középpályást. Szoboszlai hozzátette, csapatával ismét szeretne csoportkörbe jutni a Bajnokok Ligájában.

Szoboszlai Dominik
Fotó: MTI/Kovács Tamás

A székesfehérvári nevelésű játékos három évvel ezelőtt igazolt Ausztriába, előbb a másodosztályú FC Lieferingben szerepelt, majd 2018 májusában mutatkozott be a Salzburgban. A bajnokságot három, az Osztrák Kupát két alkalommal nyerte meg, a legutóbbi idényben pedig az élvonal legjobb játékosának választották.

Olasz sajtóhírek szerint az AC Milan hónapokon keresztül fontolgatta a szerződtetését, ám végül nem a Red Bull-csoport futballért felelős vezetőjeként dolgozó Ralf Rangnick lett a csapat vezetőedzője, így a milánóiak elálltak a tervüktől.
Menedzsere, Esterházy Mátyás szerint Szoboszlai jelenlegi piaci értéke 20 millió euró (7,1 milliárd forint) fölött van.

 


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren
Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Bulvár
Kész, vége: Nagy Bogi kilép
  • szerző:nuus
  • 2026. 01. 20.
Erotika
Falatnyi bikiniben pózolt Tücsi
  • szerző:nuus
  • 2025. 11. 09.