Koronavírus

Reagált az AstraZeneca a vérrögképződéssel kapcsolatos hírekre

  • Szerző:nuus
  • 2021.04.08 | 13:18

Megvizsgálták a vérrögképződéses eseteket, a hatóságok döntöttek.

AFP

Az Egyesült Királyság gyógyszerhatósága (MHRA) és az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) befejezte a vérrögképződéssel járó esetek vizsgálatát.Az EMA a vizsgálatokat követően az oltás további használatát javasolja és az alkalmazási előírás módosítását kezdeményezte.

Ugyanakkor egyik hatóság sem azonosított kockázati tényezőket (mint pl. nem, életkor) vagy körülírható okot ezekkel a kivételesen ritka eseményekkel összefüggésben. Ezzel együtt lehetségesnek látják az összefüggést a vakcina alkalmazásával, ennek megfelelően a továbbiakban – igen ritka mellékhatásként – feltüntetésre kerülnek az alkalmazási előírásban.

Mindkét hatóság megerősítette, hogy a vakcina kifejezetten hatékony a COVID-19 betegség minden súlyossági formájának megelőzésében, s hogy a vakcina előnyei messzemenően meghaladják az esetleges kockázatokat.

Az AstraZeneca továbbra is aktívan együttműködik a hatóságokkal, az előírásokat teljesíti, s már dolgozik azon, hogy részletesen kivizsgálja az egyes konkrét eseteket, az előfordulási gyakoriságot és ezeknek a rendkívül ritka eseteknek a mechanizmusát.

Ezeken felül az Egészségügyi Világszervezet (WHO) mai közleménye megállapítja, hogy a jelen információk alapján az ok-okozati összefüggés ugyan lehetséges, de nem bizonyítható, hozzátéve, hogy célzott vizsgálatok szükségesek az oltás és az esetleges kockázati tényezők összefüggésének pontos megértése érdekében.

Ezen túlmenően a WHO is hangsúlyozza, hogy a szóban forgó vizsgált események nagyon ritkán fordulnak elő azon közel 200 millió beoltott ember között, akik AstraZeneca vakcinát kaptak világszerte.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren
Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Üzlet
Erre való a miniCasco
  • szerző:nuus
  • 2025. 11. 30.