Zene

A tudatalatti legmélyebb bugyraiban turkál az Elefánt új dala és videoklipje

  • Szerző:nuus
  • 2021.05.06 | 13:48

Itt a készülő album első dala, az ÉN.

Azt már megtudhattuk, hogy a jövő tavasszal megjelenő lemezen szerepelni fognak dalok, amiket a zenekar tagjainak, illetve rajongóinak álmai inspiráltak – utóbbihoz több mint 200 álmot sikerült bezsebelniük. A most megjelent single, vagyis az ÉN a frontember, Szendrői Csaba egyik rémálmát tárja elénk.

„Te vagy Én? Én vagyok. Mind, aki körbevesz.”

Ezekkel a sorokkal kezdődik a szöveg, és lényegében ez a gondolat fut végig különböző, szürreális képeken át. A sorok szinte mantraszerűen ismétlődnek, pont, mint egy rémálomban a visszatérő képek, amik nem engednek el, a szöveg töredezett lüktetése pedig markáns támaszt ad a tartalomnak. Az instrumentális alap nagyon finom esztétikával követi le a szöveget, egyetlen fő témára fűz fel pont annyi gondolatot apró, de hallható különbségekkel, hogy se sótlan, se túlfűszerezett ne legyen.

A dal visszatérő momentumai a képi világban is megjelennek, kivételesen nem klip, hanem animáció formájában, amit a MOME egyik hallgatója, Bognár Bandi készített.

„Találkoztam egy Dalfutár interjúval, amiben Szendrői Csabi és Hajós András beszélgettek, ehhez készítettem egy rövid animációt, amit megosztottam Instagramon, és megjelöltem benne Csabit. Egyből megtetszett neki és rá is kérdezett, nem lenne-e kedvem az új trackhez kitalálni a vizuális világot. Egy hónapom volt a kivitelezésre, de nem volt nehéz feladatom, mert persze szükség volt komprumisszumokra, de nyitottan állt a csapat ahhoz, amit elképzeltem. Alapvetően régóta érdekelnek az álmok, és szerencse, hogy rémálomról volt szó, mert ez a téma jól simult ahhoz a világhoz, amiben animátorként mozgok. Ezen kívül mind a zene, mind a szöveg nagyon inspiráló volt számomra, régóta hallgatom a srácokat, nem állnak messze tőlem. Egyébként a klipet teljesen impulzívan építettem fel, ezt szeretem, szerintem izgalmasabb (és ugyanakkor fárasztóbb is) asszociatív módon hozzáállni a rajzoláshoz.

A dalt a SuperSize Recordingban vették fel, a keverést és a masteringet pedig Dexternek köszönhetjük, akivel a zenekar már az EL című lemezükön is együtt dolgozott.

Aki izgalommal várja a továbbiakat, nem kell félnie, ugyanis a zenekar tervei közé tartozik, hogy ebben az évben még három dalt megjelentet, jövő tavasszal pedig érkezik a nagylemez, és ha minden jól megy, akkor a lemezbemutató sem marad el.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Színház
Kirúgják Udvaros Dorottyát?
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 09.