Bűnügy

Nőnek adta ki magát, hogy aztán nagyon ravaszul zsaroljon meg egy másik férfit

  • Szerző:nuus
  • 2021.06.12 | 11:20

Több, mint egy millát kell visszafizetnie, a zsarolás miatt, a börtönbüntetés mellett.

Három évre felfüggesztett, húsz hónap börtön mellett több mint egymillió forintos kártérítésre köteleztek egy férfit. A bűne az volt, hogy női ál-profillal csalt ki intim képeket, hogy aztán zsarolás céljára használja azokat.

A vádlott 2017-ben nőnek adta ki magát

egy társkereső oldalon. Az álprofiljával vette fel a kapcsolatot egy gyanútlan férfi. A vádlott – naponta váltott üzenetekkel – rávette áldozatát arra, hogy intim jellegű fotókat küldjön magáról. Közben vonatjegyre, gyereke betegségére és minden másra is kunyerált tőle kölcsön. A sértett

eleinte adott is, de később elzárkózott ettől.

A vádlott fenyegető üzeneteket küldött neki, hogy ha nem fizet, közzéteszi az intim tartalmú fényképeket.
Mire a sértett a rendőrséghez fordult, addigra 1,1 millió forintot zsarolt ki tőle a csaló. A Zalaegerszegi Törvényszék pénteken jogerős ítéletében helybenhagyta az első fokon kiosztott, felfüggesztett börtönbüntetést. Emellett csaknem teljes kár, vagyis mintegy

1,1 millió forint visszafizetésére kötelezte a vádlottat.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló