Femin

Ezer évig tiltott lehetőség nyílt meg a német lányok előtt

  • Szerző:nuus
  • 2021.06.16 | 14:48

Új szelek fújdogálnak a Regensburger Domspatzen kórus háza – azaz temploma - táján.

Regensburg katolikus székesegyházának világhírű fiúkórusa, a Regensburger Domspatzen több mint ezeréves történetében először külön lány kórus alapítását tervezi. “Örülünk, hogy a jövőben lányokat is üdvözölhetünk köreinkben” – írta keddi közleményében Christian Heiss kórusigazgató. Azt azért még elmondta, hogy a Regensburger Domspatzen mint

első számú kórus továbbra is csak fiú tagokat vesz fel…

Lányok a 2022-23-as tanévtől jelentkezhetnek az új kórusba és feltétel lesz, hogy a kórushoz kapcsolódó zenei gimnáziumba járjanak. A regensburgi fiúkórust 975 körül alapították és a világ legrégebbi fiúkórusai között tartják számon. Tagjai körbeturnézták a világot, énekeltek a Vatikánban, az Egyesült Államokban, Kanadában, Lengyelországban és Japánban,

felléptek II. Erzsébet brit királynő és II. János Pál pápa előtt.

2017-ben a regensburgi egyházmegye vezetése által elrendelt független, külső vizsgálat megállapította, hogy a kórus mellett előkészítő iskolát, bentlakásos általános iskolát és zenei gimnáziumot működtető oktatási és zenei egyházi intézményben a második világháború óta nagy valószínűséggel több mint ötszáz egykori diákot ért bántalmazás. Közülük 67 diák volt szexuális visszaélés áldozata.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló