Koronavírus
Szeptembertől az iskolákban is lesz oltási akció
A tanévkezdés közeledtével az iskolákban is lehetőséget biztosítanak a 12 év feletti diákok oltására azoknak, akik valamilyen oknál fogva az interneten nem tudnak időpontot foglalni.

Magyarországon a 12-15 éves fiatalok is megkaphatják az oltást, a szülők június óta tudják regisztrálni gyermeküket erre. A 12-17 éves korosztályban eddig már csaknem 200 ezren regisztráltak oltásra és 162 ezren (81 százalékuk) már fel is vették.
Az internetes regisztráció és időpontfoglalás továbbra is nyitott, ez a legegyszerűbb módja a gyermek beoltásának. Emellett augusztus 30-án és 31-én, valamint szeptember 2-án és 3-án az iskolákban is lesz oltási akció.
Az oltás Pfizer-vakcinával történik, az iskolaorvosok és háziorvosok bevonásával
A közlemény szerint a diákok oltása Magyarországon május óta zajlik, elsőként a 16-18 év közötti, majd a 12-15 év közötti korosztály számára lett elérhető. A diákok és a pedagógusok átoltottságának köszönhetően az idei iskolakezdés jóval biztonságosabb, mint az egy évvel ezelőtti, amikor még nem volt vakcina és csak korlátozásokkal lehetett védekezni a vírus ellen – emelték ki.
A kormány célja, hogy az iskolák továbbra is zavartalanul, jelenléti oktatásban működjenek, hiszen a munkába járó szülőknek és a gyermekeknek is ez a legjobb. Ezért továbbra is az oltást javasolják mind a diákok, mind a pedagógusok védelme érdekében.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

















