Uncategorized

Fiatal vagy? Egy éven át ingyen utazgathatsz Európa-szerte!

  • Szerző:nuus
  • 2021.10.11 | 17:18

Az Európai Unió programja a kontinens fiataljainak utazás útján való tapasztalatszerzését szolgálja.

Egyedül vagy legfeljebb ötfős, támogatható korosztályú fiatalok csoportja számára nyújt utazás célú támogatást az Európai Unió (EU). A uniós program a fenntartható utazás jegyében főként a vasúti utazást támogatja. Azért, hogy EU-szerte minél több helyre eljuthassanak, a résztvevők

más közlekedési eszközöket is igénybe vehetnek,

például buszt vagy kompot is. Kivételes esetekben a repülőjegyre is felhasználható az igazolvány. Így a távoli területeken vagy szigeteken élő fiatalok előtt is nyitva áll a lehetőség, hogy részt vegyenek a programban. Minden egyes tagállam fiataljai számára

meghatározott számú utazási igazolvány adható ki

az adott ország népességének az Európai Unió teljes lakosságához viszonyított aránya alapján. A pályázatra a 2001. július 1-je és 2003. december 31. között született európai fiatalok jelentkezhetnek. Idén 19 és 20 évesek is pályázhatnak, miután a tavalyi fordulókat a koronavírus okozta világjárvány miatt elhalasztották. Az ingyenes vasúti utazási igazolványra

jelentkezni október 12-én déltől október 26-án délig lehet.

A sikeres pályázók 2022 márciusa és 2023 februárja között használhatják fel utazási igazolványaikat, egy legfeljebb 30 napos időszak alatt. A bizottsági tájékoztatás szerint, mivel továbbra is bizonytalan a világjárvány alakulása, egy új mobil utazási igazolvány révén az EU minden utazónak rugalmas foglalási lehetőséget biztosít. Az indulási dátum egészen az indulás időpontjáig bármikor módosítható. A mobil utazási igazolványok egy évig érvényesek. A uniós bizottság azt tanácsolta az utazóknak, hogy tájékozódjanak az utazási korlátozásokról.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren
Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Autó
Átadták az első debreceni BMW-t
  • szerző:nuus
  • 2026. 04. 05.
Belföld
Indul a (vihar)szezon a Balatonon
  • szerző:nuus
  • 2026. 04. 01.