Bűnügy

Újabb fideszes áll a bíróság elé gyerekpornográfia miatt – frissítve

  • Szerző:nuus
  • 2021.10.21 | 15:45

Keresztény alapértékek: Rákoscsaba volt fideszes alpolgármestere a saját nevelt lányát videózgatta titokban.

A volt XVII. kerületi fideszes alpolgármester, F. Tivadar a vád szerint több mint kilencven pornográf tartalmú felvételt őrizgetett a saját nevelt lányáról – írja a Blikk. A Pesti Központi Kerületi Bíróság ma délután előkészítő ülést tart a gyerekpornográfia ügyben. Ha a vádlott bűnösnek vallja magát, akkor

ennyi volt, már ma ítéletet hozhatnak az ügyben.

Mivel F. Tivadar nem járult hozzá, hogy képek készüljenek róla, a bíróság „a privát szféra tiszteletben tartása okán” zárt tárgyalást rendelt el a kukkoló védelmében. A volt kerületi fideszes vezért – a korábbi hírek szerint – saját nevelt lánya buktatta le. A lány állítása szerint ő maga találta meg a fideszes által róla készített, rejtett kamerás felvételeket.

Azután pedig bejelentést tett a rendőrségen.

A vádirat szerint a vádlott 2011-ben a feleségével és az akkor 16 éves nevelt lányával élt együtt a közös budapesti otthonukban. F. Tivadar ebben az időben, a felesége és nevelt lánya tudta és beleegyezése nélkül, kisméretű, szabad szemmel nehezen felfedezhető kamerákat szerelt fel a ház több helyiségében részben biztonsági okból, részben pedig azért, hogy megfigyelje a házban történteket. A kamerák több olyan pornográf jellegű felvételt is rögzítettek, amelyeken a politikus akkor még

18. életév alatti, nevelt lánya volt látható.

A Büntető Törvénykönyv (BTK) szerint amúgy gyermekpornográfiának minősül, ha valaki tizennyolcadik életévét be nem töltött személyről vagy személyekről pornográf felvételt megszerez vagy tart. Ez a gyermekpornográfia alapesete, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Frissítés:

A Telex úgy tudja, hogy a vádlott, F. Tivadar ezen az ülésen nem ismerte el bűnösségét, így az ügyben januárban büntetőeljárás indul.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren
Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Erotika
Falatnyi bikiniben pózolt Tücsi
  • szerző:nuus
  • 2025. 11. 09.