Belföld
Nem indul vagyonnyilatkozati eljárás Orbán Viktor ellen
A DK vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményezett Orbán Viktor ellen, amikor a sajtóból kiderült, hogy Orbán Viktor már munkamegbeszélésekre is használja az apja nevén lévő, de valójában az általa és családja által használt hatvanpusztai kastélyt.

Hegedűs Andrea képviselő, az Országgyűlés Mentelmi Bizottságának DK-s alelnöke közölte, a testület elutasította az eljárást, mondván, a beadványuk
mivel a beadványunk szerintük „feltételezéseken alapul”, valamint „a sajtóinformációkra épülő állítás nem lehet alapja vagyonnyilatkozati eljárás megindításának”. Ha tehát holnap fotókkal és videókkal bizonyítaná be a sajtó, hogy minden, ami Mészáros Lőrinc nevén van, valójában Orbán Viktor tulajdona, a Mentelmi Bizottság akkor sem tenne semmit, hiszen minden sajtóhír csak „feltételezés”.
A Demokratikus Koalíció szerint Orbán Viktort és bűntársait csak a hatalom választja el a felelősségre vonástól. A DK szerint Orbán Viktor hiába íratja strómanokra sokszázmilliárdos vagyonát, Magyarországon mindenki tudja, hogy a lopott vagyon valójában a miniszterelnöké – áll a közleményben.
A Dobrev Klára vezette szociáldemokrata Árnyékkormány a kormányváltás után véget fog vetni az Orbán-családdal összenőtt milliárdos elit uralmának és az igazságszolgáltatás függetlenségének helyreállításával vissza fogja venni a lopott közvagyont a miniszterelnök strómanjaitól – írják.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.