Időjárás
A kormánybiztos és a meteorológiai szolgálat is figyelmeztetést adott ki
Újra beköszönt a zord időjárás, mely számos állatfajra veszélyt jelenthet, beleértve a háziállatokat, a haszonállatokat és a vadon élő állatokat is, ezért ebben az időszakban ők is fokozott figyelmet igényelnek - közölte az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos szombaton az MTI-vel.
Ovádi Péter közleménye szerint a mínuszok ismételt megjelenése nagy körültekintést igényel az állattartók részéről, hiszen ekkor nő az állatokra nehezedő kihívások száma.
A fagypont alá eső hőmérséklet veszélyt rejthet magában kedvenceinkre nézve, és ebben az időszakban kifejezetten fontos, hogy mindannyian tegyünk az állatok védelméért
– fogalmazott a kormánybiztos.
Úgy folytatta, hogy a téli időjárás beköszöntével különös figyelmet kell fordítani a menhelyeken élő és a kóbor állatokra.
A hidegben az állatok nagyobb energiát igényelnek a testhőmérsékletük fenntartásához, mely különös kihívást jelenthet az állatmenhelyeken, valamint az utcán. A közösségi összefogás kulcsfontosságú a civil állatvédő szervezetek és az általuk gondozott gazdátlan állatok megsegítésében: mindenki segíthet, legyen szó anyagi támogatásról, önkéntes munkáról, vagy csak a társadalmi tudatosság növeléséről – írta.
Minden apró hozzájárulás számít, hiszen közösen sokat tehetünk az állatok jóllétéért a téli hónapokban is. Az állatok iránti megfelelő gondoskodás mindannyiunk felelőssége. A hideg hónapokban különösen fontos, hogy a védtelen állatok számára megfelelő védelmet biztosítsunk
– fogalmazott Ovádi Péter.
A fagyos időjárás komoly állategészségügyi kihívásokat jelenthet az állatok számára, és fontos, hogy az állattartók megfelelő intézkedéseket tegyenek az állatok védelme érdekében a hideg hónapokban is – hangsúlyozta a közleményben Koska Hedvig állatorvos.
A testhőmérséklet jelentős csökkenése (hipotermia) és a testrészek fagyás miatti sérülése életveszélyes lehet, különös tekintettel a kisebb testméretű vagy rövid szőrű állatok számára – áll a közleményben.
A hideg továbbá fokozhatja a meglévő egészségi problémákat, mint például az ízületi gyulladást. Ezenfelül a hipotermia és a fagyás veszélye mellett a hideg idő a légzőszervi betegségek kialakulásának kockázatát is növelheti, különösen ha az állatokat zsúfoltan tartják. Hűvös időben az állatok viselkedése is megváltozhat: számos állat több időt tölt pihenéssel, kevesebb energiát használva. Ebben az időszakban fontos biztosítani a megfelelő táplálékot és a menedéket az állatok számára, hogy fenntarthassák megfelelő testhőmérsékletüket és energiaszintjüket – közölte.
A közlemény szerint kiemelten fontos, hogy az állattartók megfelelő előkészületeket tegyenek a hideg időszak beköszöntével, ez magában foglalja a megfelelő szigetelésű vagy fűtött búvóhelyek biztosítását, valamint a rendszeres állatorvosi vizsgálatokat, különös figyelemmel a hideg időszakban fokozottan érintett állategészségi problémákra.
Gondoskodjunk arról is, hogy folyamatosan hozzáférjenek friss ivóvízhez, rendszeresen ellenőrizzük a tálakat, ez létfontosságú, mivel a 0 fok alatti hőmérsékletben a víz megfagyhat, ami megakadályozhatja az állatokat a szükséges hidratáció elérésében
– közölték.
Sokan azt gondolják, hogy a téli hónapokban a paraziták eltűnnek, azonban ez nem feltétlenül igaz
– hívta fel a figyelmet az állatorvos, hozzátéve, hogy bizonyos élősködők, mint például a kullancsok, még a hidegebb hónapokban is aktívak maradhatnak, különösen, ha az időjárás enyhébb, ezért lényeges, a megelőző kezelések, a külső élősködők elleni készítmények folyamatos alkalmazását.
Ónos eső veszélye miatt másodfokú figyelmeztetést adott ki Veszprém vármegye területére vasárnapra a HungaroMet Nonprofit Zrt.
Az MTI-hez szombaton eljuttatott veszélyjelzésükben azt írták, a Dunántúlon – az Alpokalja és a Dunántúl keleti részének kivételével – vasárnap késő estig átmenetileg előfordulhat 0,1-0,5 milliméter ónos eső, de a Bakony magasabb részein tartósabb, egy millimétert meghaladó mennyiségű ónos eső eshet.
Ezért Veszprém vármegye területére vasárnapra másodfokú figyelmeztetést adtak ki ónos eső veszélye miatt, a Dunántúl többi részén elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.
A HungaroMet előrejelzése szerint szombaton északnyugaton jelentős mennyiségű eső eshet, vasárnap reggelig az északnyugati országrészben a lehulló csapadék mennyisége elérheti a 15-25 millimétert.
Vasárnap viharos széllel tér vissza a tél. A hajnali óráktól kezdődően nyugat, északnyugat felől terjeszkedve a Dunántúlon az esőt, ónos esőt egyre nagyobb területen váltja fel gyengülő havazás. A késő esti órákban helyenként a Duna-Tisza közén is előfordulhat kisebb havazás. A lehulló hó mennyisége dél, délnyugat felé haladva növekszik, délnyugaton helyenként a 3-5 centimétert is elérheti. A korábban lehullott csapadék is fokozatosan lefagy.
A Dunántúl északnyugati részén, illetve a Balaton környezetében a legerősebb széllökések a délelőttől kezdődően, estétől az ország északkeleti részén is elérhetik az óránkénti 70-80 kilométert észak, északnyugati irányból, de a Bakonyban ennél nagyobb, óránkénti 80-90 kilométeres széllökés is lehet. A viharossá fokozódó szél néhol hordhatja a havat.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

















