Sztárok
Házasságáról vallott Németh Kristóf
Még mindig szokott randizni a feleségével Németh Kristóf színész. Este, amikor a gyerekek elcsendesednek, együtt néznek sorozatot vagy szaunáznak otthon.
Németh Kristófnak fenekestől felfordult az élete, mióta háromgyermekes apuka lett – írja a blikk.hu. A szülői feladatokon túl színházigazgatóként is helyt kell állnia, ezen kívül forgatásokat és tévéfelvételeket is vállal.Feleségével, Zitával kevés időt tudnak kettesben tölteni, de ügyelnek arra, hogy megmaradjon a tűz köztük.A színész a feleségével való kapcsolatáról a Manna Fm Valódi Nők című műsorban mesélt.

„Neki minden nagyon jól áll és hát, egy gyönyörű nő, egy csodálatos anyuka, egy fantasztikus feleség, tényleg minden. Azt hiszem, talán a legnagyobb hatással volt az életemre a szüleim után. Ezt őszintén mondom, hogy olyan fantasztikus, hogy ilyen van”
– mondta a színész, majd hozzátette:
„Közhelynek hangzik, de az, hogy tényleg ne feküdjünk soha le úgy, hogy van még egy tüske akár bennünk, hogy ne tudjunk valamit poénba elvinni, valami röhögésbe, valami tök jóba, valami kilátásokkal telibe, még akkor is, amikor nehéz. Mert hát, persze, minden kapcsolatban van nehézség három gyerek fölnevelése közepette költözéssel, házépítéssel, családi élettel, örömökkel és tragédiákkal tarkítva, amilyen az élet”
– magyarázta. Szerinte őket a humor is összeköti. Vannak jobb és keményebb periódusaik. Elárulta, hogy rendszeresen szoktak randizni.
„Este, amikor a gyerekek elcsendesednek, és én is nagyjából addigra leteszem a munkát, az utolsó e-mailek, a színházból hazaérés, a zuhanyzás után. Akkor nekünk este ilyen tíz óra után vagy tizenegykor még elindul egy esténk a feleségemmel, ez majd’ minden este így van. Akkor egy kis sorozatnézés, vagy egy kis szaunázás, vagy egy kis romantikázás”
– árulta el.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.















