Miért jó nekünk, ha nem csinálunk semmit? Ezek a szándékos semmittevés előnyei

Hogy hangzik az ötlet, hogy egy évig ne csinálj semmit? Nincs munka, nincsenek e-mailek, nincs karrierépítés, nincs hajtás, teljesítmény vagy produktivitás. Sokunk számára egy ilyen gondolat egykor talán saját szorongásos rohamot váltott ki – bizonyára a munka státusz, a pénzkeresés teljesítmény, az elfoglaltság pedig dicsekvés? Manapság azonban a szándékos semmittevés inkább álmodozásnak, sőt, törekvésnek hangzik – ahogy mondani szokták, a dolgok megváltoztak.

Az ezredfordulósok magukévá teszik a „#SlowLiving” koncepcióját – a hashtaget több mint hatmilliószor használták az Instagramon. A Z generáció eközben úttörő szerepet abban, hogyan tudja az ember a minimumot tenni a munkahelyén, hogy energiáját megőrizze az életének értelmesebb részeire, legyen az hobbi, kapcsolat vagy öngondoskodás. A generációkat tekintve pedig az emberek egyöntetűen kevesebbet akarnak dolgozni: az Egyesült Királyságban a négynapos hét koncepciója komoly teret hódít.

Hogy tréfásan fogalmazzunk: a nyüzsgésnek vége, a pihenésnek pedig eljött az ideje. Emma Gannon pedig mindent tud erről: a termékeny író, podcaster és Substack-vállalkozó az év elején jelentette meg A Year of Nothing (Egy év semmi) című könyvét, amelyben beszámol arról, hogy 12 hónap szabadságot vett ki a munkából. A nyár elején megjelent könyv gyorsan elfogyott, és olyan népszerűnek bizonyult, hogy most novemberben újranyomják és megvásárolható lesz.

A háttérsztori

Nem mintha ez kezdetben szándékos életmódváltás lett volna: Gannon olyan rendkívül súlyos kiégéstől szenvedett, hogy nem volt más választása, mint abbahagyni a munkát. A nő elmesélte, hogy bár számos ijesztő jel mutatott korábban is a kiégésre, mindet elhessegette, mondván „elfoglalt”.

A pihenés és felépülés évéről szóló beszámolóját most két kis, kedvesen olvasmányos kötetben adta ki a The Pound Project, és olyan szelíd tevékenységeken keresztül követi nyomon a mentális egészségéhez vezető útját, mint a naplóírás, a gyermektévézés, a madármegfigyelés és az elkerülhetetlen hideg vízi úszás.

„Visszatekintve, rengeteg piros zászló volt – nagyon zavarodottnak éreztem magam, lüktető fejfájás, nem tudtam a szobában lévő dolgokra koncentrálni, és más elég ijesztő dolgok. De túlléptem rajta, és azt gondoltam: Elfoglalt vagyok, tovább kell lépnem”

– emlékszik vissza. Hirtelen, 2022-ben a teste kényszerű kikapcsolási üzemmódba kapcsolt. Nem tudott ránézni a telefonra vagy a képernyőre, nem volt képes végigsétálni az utcán anélkül, hogy ne érezte volna magát törékenynek. Sok krónikus kiégésben szenvedő embernek el kell jutnia erre a pontra, mielőtt kivenné a szabadságát, mert ebben a társadalomban annyira arra vagyunk kondicionálva, hogy mindenáron végig kell csinálnunk.

De minket úgy terveztek, hogy szundikáljunk, és sétáljunk a parkban. Hogy úszni menjünk, és nézzük az eget. Ezek a dolgok nagyon fontosak

– magyarázza Gannon. És eltökélt szándéka, hogy a kiégésből és a felépülésből levont tanulságokat egy lassabb, tágasabb életbe is átülteti.

Semmi sem éri meg az egészségedért cserébe.

Azonban Gannon nincs egyedül ezzel az elképzeléssel. Jenny Odell Hogyan csináljunk semmit: Az információáramlás ellenállása című könyve 2019-ben hatalmas szenzációt keltett, összekapcsolva fáradt agyunkat azzal, hogy a profitéhes technológia és a közösségi média hogyan szívja és vonja el a figyelmünket. Szorgalmazta, hogy újraélesszük tudatosságunkat a minket körülvevő természet és saját belső világunk kapcsán.

Odell is azok közé az írók közé tartozik, akik aktívan ellenállnak a könyörtelen „célorientált” elvárásnak, hogy „egy olyan világban, ahol értékünket a produktivitásunk határozza meg”, minden órának és percének hasznát kell vennünk – ha nem a munkahelyen, akkor az önfejlesztésben.

Úgy tűnik, a szándékos semmittevés ötlete kezd teret hódítani

Még maga a „pihenés” szó is divatszóvá vált. A 2022-ben megjelent Pause, Rest, Be című könyvben a jógaoktató, Octavia Raheem segít az olvasóknak lelassítani és befelé fordulni a nagy változásokon vagy bizonytalansági időszakokon keresztül. Ahelyett, hogy a jógát az izzasztó, Instagramon mutatható hasizmok eléréseként használná, hangsúlyozza, hogy a gyakorlat mit taníthat nekünk az önismeretről, a békéről és a nyugalomról.

Claudia Hammond A pihenés művészete című könyve is gyakorlatias szemléletű: fejezetei ismertetik a globális kutatások által azonosított 10 legpihentetőbb tevékenységet, valamint érvel a szándékos lelassulás fontossága mellett is – legyen szó fürdőzésről, olvasásról vagy természetjárásról. „A pihenés nem luxus” – írja Hammond –, „hanem szükségszerűség”. Közben Katherine May Tél című könyvének alcíme A pihenés és visszavonulás ereje nehéz időkben, lírai beszámolót nyújt arról, ahogyan a szerző megtanulja elfogadni az élet évszakosságát: hogy vannak szunnyadó időszakok, amikor visszavonulhatunk és táplálhatjuk magunkat.

A lelassulás, a szabadidő kitágítása, az elegendő alvás… a pihenést most radikális cselekedetnek tekintik, de alapvető fontosságú

– írja.

Tehát, miért történt ez a nagy fordulat?

A válasz egyszerű: Mert mindannyian nagyon, nagyon, nagyon fáradtak vagyunk.

Legalábbis ez Gannon elmélete:

Mindenki nagyon fáradt. Valamilyen szinten mindannyian küzdünk azért, hogy egyensúlyban tartsuk az életet

– mondja a BBC-nek.

Van egy testünk és egy elménk, amiről gondoskodnunk kell, és szerintem ezt nem igazán tesszük.

A technológia komoly tényező: kiderült, hogy a telefonon való e-mail-válaszolás nem tett minket hatékonyabbá, csak többet dolgozunk. A közösségi média folyamatos jelenléte arra ösztönöz minket, hogy életünk minden szegmensét dokumentáljuk, tartalmat bányászva belőlük és folyamatosan dolgozva saját személyes márkaépítésünkön. A nyomon követő alkalmazások megjelenése az üdítő tevékenységeket, az edzést és még az élet alapvető szükségleteit, mint az evés és az alvás, adattá alakítja, amelyeket összehasonlíthatunk és fejleszthetünk: nyomon követhetjük az alvásunkat, naplózhatjuk a reggelit, időzítjük a futást, rögzíthetjük, hogy milyen filmet néztünk, nyomon követhetjük a menstruációs ciklusunkat.

A könyörtelen üzleti kultúra ellen fordulók számára a Covid járvány fordulópontot jelentett. Nyilvánvalóan szörnyű időszak volt, és sokak számára egyáltalán nem volt kellemes vagy pihentető – de jelentős számban a munka szünetelt, vagy először otthonról folyt. Néhányan megszabadultak az ingázástól és a szokásos tereléstől. Sokan kénytelenek voltak lelassítani vagy semmit sem csinálni. És sokan rájöttek, hogy soha nem akarnak visszatérni a korábbi életükhöz.

A krónikus kiégés alapvetően a globális kapitalizmusban való élet eredménye – és a lassabb ütemű élet válasz a kapitalizmus által előmozdított megszerző, soha be nem teljesülő szemléletmóddal szemben. Gannon reméli, hogy a jelenlegi trend, amely eltávolodik az állandó státusz- vagy anyagelvűségtől, és inkább az időt helyezi előtérbe, egészséges választás lehet társadalmunk számára. „Az emberek igazán rájönnek arra, hogy ha van fejük felett egy tető és tudják fizetni a számláikat, akkor mire van még szükségük?”

Olvass még több hasznos cikket Életmód rovatunkban!

(Via)