Életmód
Brutálisan gyorsan terjed a Covid új változata – Emiatt lobbant be a betegség
Az új koronavírus-variánsra kifejlesztett vakcina még nem elérhető Magyarországon, a hatóságok azonban időben tájékoztatják majd a lakosságot az oltásról. Rusvai Miklós szerint az új variáns a náthához hasonló tüneteket okoz, míg Póta György gyermekorvos szerint a fertőzések száma megemelkedett az iskolakezdéssel.
A koronavírus legújabb variánsára kifejlesztett oltóanyag egyelőre nem érhető el Magyarországon – erősítette meg a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ az ATV Híradónak. A központ hozzátette, hogy időben tájékoztatják majd a lakosságot, amikor az oltást már lehet kérni. Rusvai Miklós virológus szerint az új változat a nátha szokásos tüneteit okozza, és eltűnt az íz- és szaglásvesztés, amely korábban a covid jellegzetessége volt.

A budapesti tömegközlekedésen egyre ritkábban látni maszkot viselőket, miközben Európa-szerte az újabb covid-variáns terjed. „Ez az új variáns az úgynevezett XEC, és érdekesség, hogy először nem Amerikában, hanem Európában, konkrétan Olaszországban mutatták ki” – mondta Rusvai Miklós.
A virológus szerint az új covid-variáns sem súlyosabb, sem enyhébb a nátha vírusainál, és az általa okozott tünetek is megegyeznek: köhögés, tüsszögés, orrfolyás, torokfájás, nehéz légzés, valamint fáradtság.
„Gyakorlatilag a nátha klasszikus tüneteit érezzük. Klinikai tünetek alapján a nátha, a covid, az influenza ma már nem megkülönböztethető. Nincs az a korábbi jellegzetesség: az íz- és szaglásvesztés, ami a kezdeti variánsokra jellemző volt”
– tette hozzá Rusvai.
Póta György gyermekorvos szerint a vírusfertőzések száma látványosan megnőtt az iskolakezdéssel:
„A hónap elején elindult a közösségi élet, látványosan megemelkedett a vírusfertőzéseknek a száma, és ezek közül nagyon sokról derül ki, hogy covidos.”
Hozzátette, hogy általában a felnőttek fertőződnek meg, majd adják tovább a vírust gyermekeiknek.
A Magyarországon elérhető covid-vakcinák felhasználhatósága augusztus végén lejárt, ezt pár hete adta hírül a Telex kérdésére a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ. Az NNGYK akkor azt is megírta, hogy már dolgoznak az újabb adagok beszerzésén, és ezek a legfrissebb változatból fognak érkezni – írja a lap.
(Via)
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.



















