Életmód
Tápanyaghiány miatt szenvedett a kislány 8 évig – Majdnem belehalt
Chipsen és sültkrumplin élt 8 évig, a tápanyaghiány majdnem az életét követelte.
Az autizmussal élő Bella szülei, Sam és Dave Mildon ugyanazzal a problémával küzdött, mint sok más szülő: igyekezték rávenni gyermeküket a helyes táplálkozásra. Azonban egy autizmussal élő gyermek esetében nehezebb megoldani, hogy ne alakuljon ki tápanyaghiány.
A szülők aggódtak, amikor lányuk csak chipset és sült krumplit evett, de az orvosok megnyugtatták őket. Azt mondták, Bella súlya megfelelő, így nincs ok komolyabb aggodalomra. Ám valójában Bella súlyos beteg volt.
Amikor a tápanyaghiány mögött egy betegség áll
Ma már tudják, hogy a most 16 éves Bella egy ritka étkezési rendellenességben, az ARFID-ben (elkerülő/korlátozó táplálékfelvételi zavar) szenvedett. Ez a betegség, amely felnőtteknél és gyerekeknél egyaránt előfordulhat. Következménye, hogy erősen korlátozza, hogy az érintettek milyen ételeket hajlandóak fogyasztani. Bella esetében a válogatós étrend annyira szélsőséges lett, hogy veszélyesen alacsony vitamin- és tápanyagbevitelhez vezetett. Erre az orvosok sajnos nem fordítottak kellő figyelmet – írja a mirror.co.uk.

Bella korlátozott étrendje nyolc éven át tartott, és olyan súlyos tápanyaghiányt okozott, hogy a lány végül megvakult. Sőt majdnem belehalt a vitaminhiány következményeibe. A családot akkor érte a sokk, amikor Bella 12 évesen egyre gyakrabban nekiütközött tárgyaknak, majd egy nap ájultan találták otthonukban. A gyors orvosi beavatkozásnak köszönhetően megmentették az életét, de a látását már nem tudták visszaadni.
„A látásvesztése elkerülhető lett volna, ha az evészavarát időben komolyan veszik. Bella A-vitamin hiánya olyan súlyos volt, hogy hasonló esetekkel leginkább a harmadik világban találkozunk” – mondta keserűen Dave. A szülők petíciót is benyújtottak annak érdekében, hogy az autista gyerekeknél az étkezési zavarokat alaposabban vizsgálják és kezeljék.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.


















