Életmód
Most jön a feketeleves, nyakunkon az immunitási adósság, megvan, mire számíthatunk
A covid járvány utáni immunitási adósság számos vírus megugrásához vezetett, elsősorban a gyermekek és fiatalok körében. A COVID-19 miatti korlátozások hatására olyan fertőzések tértek vissza, melyek korábban lappangtak.
A COVID-19 járvány sok szempontból átformálta a hétköznapokat, és hatása a közegészségügyben is markánsan megjelent. Dániában például a mycoplasma pneumoniae nevű baktérium okozta légúti fertőzések száma háromszorosára nőt. Ez azt mutatja, hogy a gyerekek és tinédzserek körében egyre gyakoribbak a fertőzések. Szakértők szerint ennek oka nem más, mint az immunitási adósság, amely a járvány miatt keletkezett. A pandémia miatt elmaradt fertőzések most több embert érintenek. Szerencsére ezek a megbetegedések nem járnak súlyosabb tünetekkel, mint korábban – írja a euronew.com.

Az immunitási adósság fogalma arra utal, hogy a korábbi évek fertőzéseinek hiánya miatt az emberek fogékonyabbá váltak bizonyos vírusokkal és baktériumokkal szemben. A pandémia alatt az emberek otthon maradtak, kerülték a zsúfolt helyeket, gyakran fertőtlenítettek, és maszkot viseltek. Emiatt számos olyan fertőzés, amely normál körülmények között rendszeresen keringett volna, visszaszorult, vagy egyenesen eltűnt. Ennek következménye viszont, hogy a járvány után, amikor a korlátozásokat feloldották, az immunrendszerek gyengébbek voltak felkészülve bizonyos vírusokra. A fertőzések így most legbiztosabban és szélesebb körben támadnak, mint korábban, mert a korábbi évek kihagyott „fertőzési.
Mi az immunitási adósság, és miért számít?
Emiatt fokozódó fertőzések nem csak az egyénekre jelentenek veszélyt, de az egészségügyi rendszerek számára is kihívást jelentenek. Sok ország, köztük Anglia, Németország és Franciaország is szembesült a váratlan fertőzéshullámokkal. Különösen az olyan vírusok terjedtek el, mint az RSV vagy a mycoplasma pneumoniae. Ezek a fertőzések gyermekek körében terjednek gyorsabban. A megnövekedett betegszám olyan mértékig terhelheti meg az egészségügyi rendszereket, hogy azok időnként nem képesek megfelelően reagálni a betegek ellátására.
Az Európai Gyermekgyógyászati Társaság már 2021-ben felhívta a figyelmet arra, hogy az immunitási adósság hatásait csak fokozott védőoltási programokkal lehet mérsékelni. Azóta például az RSV elleni vakcinák elérhetőek lettek terhes nők és idősebb felnőttek számára.
Hogyan lehet megbirkózni az immunitási adóssággal?
A fertőzésnövekedés ellensúlyozása miatt a szakértők az oltási programok megerősítésére buzdítanak. A gyermekek és más érzékeny csoportok rendszeres oltása olyan vírusok ellen, mint az influenza és az RSV, nagyban abban, hogy az immunitási adósság hatásait minimalizálják, és a jövőben elkerüljék a mostanihoz hasonló fertőzéshullámokat. Az immunrendszer ilyenkor „utolérheti” magát, anélkül, hogy a járványhoz hasonló helyzet állna elő.
A pandémia következményei még sokáig velünk maradnak, és fontos, hogy mind az egyéni, mind a közösségi szintű megelőzés része legyen a felkészülésnek. A jövőben az immunitási adósság kezelése nemcsak az egészségünk szempontjából lesz lényeges, hanem azért is, hogy az egészségügyi rendszerek működése stabil maradhasson.
(via)
Itt arról olvashatsz, hogy hármas járvány közelít.
Itt pedig az immunrendszerünkről tudhatsz meg többet:
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.


















