Időjárás
Esernyőt elő – Nagyot fordul az időjárás szerdán
Szerdán már előkerülhet az esernyő.
Szerdán nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, a Tiszántúlon viszont csak délutántól vastagszik meg a felhőzet – közölte a HungaroMet.

Az ország északnyugati felén, kétharmadán több helyen fordulhat elő kisebb eső, zápor, amely délutánra általában megszűnik, de délnyugaton tartósabb csapadék is előfordulhat. Az északira forduló szél csak néhol élénkül meg.
A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 15 fok között várható, de az Északi-középhegységben nyugati felén, Budapest körül és az Alföld északnyugati részein több fokkal hűvösebb lesz.
Térségünk fölött található hullámzó frontálzóna miatt mind a hideg- mind pedig a melegfrontra érzékenyek szervezetét megterheli az időjárás, de markáns hőmérséklet-változás nincs. Ezért többeknél tapasztalható fejfájás, koncentrációs-zavar, vérnyomás-ingadozás. A közlekedésben résztvevők részéről fokozott óvatosság szükséges, ugyanis a megnövekedő reakcióidő közvetett módon hozzájárulhat a balesetek kialakulásához.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.


















