Sztárok
Lelki armageddonon ment keresztül Harsányi Levente
Harsányi Levente őszintén beszélt arról, hogy elvesztette a bátyját, menyasszonya pedig elhagyta, de azóta talpra állt, és újra előre néz.
Harsányi Levente az elmúlt hónapokban olyan veszteségekkel szembesült, amelyek sokakat padlóra küldtek volna. A rádiós és televíziós műsorvezető testvérét gyászolta, miközben párkapcsolata is véget ért, mégis azt mondja: túl van a legnehezebb időszakon, és győztesként került ki belőle.
„Az brutális volt, lelki armageddon”
A Kincsvadászok VIP múlt heti adásában még volt párja családi örökségével tűnt fel, ugyanis a forgatás idején még egy párt alkottak Obersovszky Larával. Azóta azonban a 20 évvel fiatalabb lány lelépett, ami igencsak megviselte a tévést.
„Az a két hónap brutális volt, lelki armageddon” – mondta a Borsnak Harsányi, aki őszintén beszélt a legmélyebb pillanatokról is.
Felidézte azt az időszakot, amelyet mint mondta, senkinek sem kívánna. Azt is elárulta, hogy előadóművészként kifelé nem mutathatja a fájdalmát. A bohóc hasonlatával élve úgy fogalmazott: amikor lekerül a smink, egyedül marad az ember a csenddel.
„Iszonyat mód megviselt belül, de megbarátkoztam a helyzettel, beletettem mindent, munkát, energiát, tudatformálást” – tette hozzá.
Talpra állt, és újra előre néz
Harsányi Levente szerint a sorscsapások után mégis helyére került minden. Elmondása szerint minden módon törekedett arra, hogy feldolgozza a történteket, és novemberre szakmailag is összeállt az élete.
„Ez egy utolsó hadjárat volt. Élve maradtam, talpon maradtam, megyek tovább” – mondta.
Jelenleg fut az önálló estje, egymást érik a fellépések, új műsort kapott a Hír TV-n, és szerepel A Dalban is. A magánélete felfrissítésétől sem zárkózik el.
„Én mindig boldogságpárti vagyok. Ha pártot alapítanék, az LB lenne – Légy Boldog!” – fogalmazott, jelezve, hogy nyitott arra, amit az élet még tartogat számára.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

















