Sztárok
Tönkretette a szülés Tücsit, nem tudott tovább várni
Hét évvel a kislánya születése után Tücsi kénytelen volt kés alá feküdni, nem halogathatta tovább a műtétet.
Kórházi ágyból jelentkezett be követőihez Aryee Claudia Dedei – szúrta ki a Blikk. A ghánai származású influenszer vasárnap este árulta el, hogy régóta halogatott, de elkerülhetetlenné vált műtéten esett át. A bajt a szülése után kialakult problémák okozták, amelyek nemcsak esztétikai, hanem komoly fizikai panaszokat is jelentettek számára.
„Hasfalösszevarrás és köldöksérvműtétem volt. A hasfalam 3,5 cm-re volt nyitva. Próbáltam mindent… de tartós eredményt nem tudtam elérni” – írta bejegyzésében a Tücsi néven befutott műsorvezető.
Fájdalom és lelki teher együtt
A műsorvezető elmondta, hét éven át próbálta tornával és speciális erősítéssel elkerülni a műtétet, de a fájdalom egyre erősebb lett, különösen sportolás közben. A bántó megjegyzések ellenére sokáig igyekezett elfogadni teste változásait, végül azonban a mindennapi kellemetlenségek döntöttek.
„A sportolás közbeni fájdalommal már nem szerettem volna együtt élni” – fogalmazott.
Párja távol volt
A beavatkozást eredetileg novemberre tervezték, de az ünnepi időszak miatt elnapolta. Most már úgy látja, jó döntést hozott, mert a regeneráció lassabb és nehezebb, mint gondolta. Az operációt laparoszkópos módszerrel végezték, részben azért, mert bőrtípusa hajlamos a keloidos hegesedésre.
A műtét idején párja, Sofron István nem tudott mellette lenni, mivel épp külföldön szerepelt a válogatottal, így barátai vették át a segítség szerepét.
„Nélkületek ez nem sikerült volna, a szívem tele hálával” – köszönte meg nekik nyilvánosan.
Tücsi jelenleg a regenerációra koncentrál, és követőit is arra biztatja, hogy hallgassanak testük jelzéseire – mert néha a legnehezebb döntés az, amikor végül mégis a műtő felé vezet az út.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.



















