Sztárok

Meghalt a színészlegenda, fekete zászló leng a Madách Színházon

  • Szerző:nuus
  • 2026.03.16 | 03:33

A nemzeti ünnepünkön elhúnyt magyar színész több mint öt évtizeden át volt a Madách Színház társulatának tagja.

91 éves korában meghalt Lőte Attila, aki több mint fél évszázadon át állt a színpadon, és generációk számára vált ismertté színházi szerepeivel és televíziós alakításaival. Már gyerekként elhatározta, hogy színész lesz: egy meghatározó moziélmény hatására döntött úgy, hogy a világot jelentő deszkákra lép. Az út azonban nem volt könnyű.

Első próbálkozásra nem vették fel a Színművészeti Főiskolára, ami komoly csalódást jelentett számára. Ezután segédmunkásként dolgozott, csillés kocsikban hordta az alumíniumforgácsot.

Néhány évvel később azonban már az ország egyik legismertebb színésze lett.

Öt évtized a Madáchban

A művész több mint ötven éven át volt a Madách Színház társulatának tagja, sokak szerint szinte egybeforrt a neve az intézménnyel. A közönség vastapssal jutalmazta alakításait, egészen 87 éves koráig színpadra lépett.

„A színész idővel tapasztalja meg, hogy nem csupán foglalkozása, hanem hivatása van” –  nyilatkozta utolsó színházi évében.

Sorozatokból is sokan ismerték

Lőte Attila nemcsak a színházban, hanem a televízió képernyőjén is gyakran feltűnt.

Játszott egyebek között a Kántor, a Linda, a Kisváros, a Barátok közt, a Tűzvonalban és az Aranyélet című sorozatokban is.

Megható búcsú a közönségtől

A színész 2021 decemberében, a Mary Poppins négyszázadik előadása után köszönt el végleg a színpadtól.

„Rengeteg betegséggel küzdök, és egyre nehezebben mozdulok ki itthonról. Szeretek élni, de olykor jeges rémület kerít hatalmába a betegségeim miatt” – árulta el a Blikknek visszavonulása okát.

A betegség most, március 15-én, a nemzeti ünnepen győzte le – adta hírül a Madách Színház. Nemcsak lánya és unokája gyászolja, hanem mindazok, akik a színpadon vagy a képernyőn láthatták a mindig elegáns, rendkívül stílusos művészt.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren
Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló