Autó
2020-ban a Peugeot 208 lett az Év autója
Ugyan a genfi autószalon idén elmaradt, de az európai Év autóját kihirdették, a Peugeot 208 nyerte el a díjat.
A genfi autószalon idén elmaradt, de ez nem jelenti azt, hogy ne jönnének folyamatosan a bejelentések, illetve azt sem, hogy ne hirdették volna ki az európai Év autója választás dobogós eredményeit, idén a Peugeot 208 nyerte el a díjat 281 ponttal, a második és a harmadik helyen elektromos autók szerepelnek. A Tesla Model 3 lett a második 242 ponttal, a harmadik helyre pedig a Porsche Taycan került 222 ponttal.

Az európai Év autója díj győztesét az utóbbi években hagyományosan a márciusi genfi autószalon előestéjén jelentik be, és ez idén se lettt volna másképpen, de ahogy a MotoGP-nél, itt is a koronavírus terjedése szólt közbe. A zsűri természetesen korábban tesztelte és értékelte az autókat, úgyhogy most a sajnálatos trendeknek megfelelően, közönség nélkül, internetes közvetítésben jelentették be az eredményt.

A 208-as alap kivitele 3,9 millió forint környékén indul 1.2 PureTech motorral ami olyan 75 lóerő környékén van, mustársárga metál alapszínnel, ami jó pont, hiszen nem fehér, és nem is lakk, hanem vidám és szép metálfényezés az alapcsomag része. Ha mindent belepakolunk, és a legmagasabb felszereltséggel vinnénk el akkor azonnal 6,8 millióra tudjuk feltornászni az árat.

Elektromos kivitel is van belőle természetesen, ami ugyanarra a padlólemezre épül, és 50 kWh-os akkujával a WLTP szabvány szerint 340 km-es hatótávot tud, ez természetesen drágább állami támogatással együtt 9,9 millióért vihetjük el a 135 lóerős e208-at.

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.


















