Autó
Kiszivárgott az új 4-es BMW
A BMW ugyan már megmutatta a 4-es prototípusát, de eddig legalább halvány remény volt rá, hogy nem úgy fog kinézni mint egy hód. Eldőlt, úgy fog kinézni!
A BMW már megmutatta a 4-es prototípusát tavaly ősszel, az utolsó Frankfurti Autószalonon, azóta a szakma attól fél, hogy úgy fog kinézni, mint egy hód. Mindenkit meg kell nyugtatni, amit elterveztek az úgy is lesz.

A BMW-t nem zavarják a kritikák, a szakma visszhangja. Mennek a saját fejük után, ugyan igazítottak az autó orrán a tanulmányhoz képest, de ez nem érinti annyira. Valamiért a hatalmas hűtőrácsok korát éljük. Az új S-osztály is brutálisan domináns jegyeket kapott. Maga az autó lényegében nem sokat változott, formailag még közelebb áll a klasszikus kupé-formához, mint a szedánhoz.

Hivatalos bemutatásáig legfeljebb napok lehetnek hátra, így hamarosan az is kiderül, hogy mit tud a hódfogakkal rendelkező 4-es BMW. Csodák nem lesznek, venni fogják így is.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

















