Autó
A Waymo behozná az önvezető autóit Európába
A Waymo az egyik legnagyobb úttörő az önvezető taxik terén, a vezetőjük most bejelentette, hogy az USA meghódítása után Európába szeretnének átjönni.

De előtte még Amerikában kell megvetniük a lábukat, egészen pontosan San Franciscóban és Phoenix-ben. Ha minden jól megy, ezekbe a városokba még idén megkezdik a működésüket, ezután jönnének a mi kontinensünkre, mondta ezt a cég vezetője, John Krafcik, az Automotive News Europe Congress eseményen.
Más lesz, mint Amerikában
Mivel Európában van pár elég erős autógyártó, a Waymo névvel nem mennének olyan sokra. Ezért ha idejönnek, valószínűleg nem is ezzel a névvel teszik majd.
![]()
Összességében az egész ötlet még nagyon gyerek cipőben van, de már elkezdték vizsgálni az itteni szabályozásokat és feltételeket. Ennek megfelelően Krafcik arról nem mondott semmit, hogy mikor jelennek majd meg a járműveik az európai utakon.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

















