Autó
Végre itt az elektromos Škoda SUV
304 lóerős összteljesítménnyel, vállalható hatótávval és hátsó- vagy összkerékhajtással debütált a Škoda Enyaq iV.
Végre bemutatkozott az új modell. Mindenki várta, és a teljes autós szakma ugyan már majdnem mindent tudott, de mégis izgult. A konszern hatalmas, több mint 11 milliárd forintos beruházással indította el az Enyaq gyártását. Ez már a VW-csoport moduláris elektromos padlólemezére épül, és újrapozícionálja a márkát, vagy talán az egész VW csoportot.

Már sok mindent láttunk róla, most azonban a debütálás után megláttuk a limitált kiadást, a Founders Editiont is és lesett az állunk. Érdemes megnézni a 130 LED-del kivilágított hűtőmaszkot, illetve a hátsó dinamikus irányjelzőket. A cseh márka méltó módon emlékezik meg a Laurin & Klement gyár 125 évvel ezelőtti alapításáról.


Hát, kapásból rengeteg verzió lesz, egészen pontosan három akkucsomaggal lesz elérhető, illetve a motorteljesítmény is választható lesz. Az alap az egy 147 lóerős hátsókerék-hajtású modell lesz 55-ös aksival, ami a WLTP szerint 340km-es hatótávot ígér. A csúcs modell az Enyaq RS iV 304 lóerőt 82-es akkumulátor pakkot, és mintegy 460km-es hatótávot ígér. Azonban biztosak lehetünk abban, hogy az árát is meg fogják kérni. A legnagyobb akupakk ugye 82 kWh, mely gyorstöltéssel 38 perc alatt tölthető 80%-ra.

Képeket már láttunk róla, azonban a legtöbb, amit vártunk, az valóban megvalósult. Az egész szórakoztatórendszer újradefiniálja azt, amit eddig a márkáról gondoltunk, 13 colos képátlójú érintőképernyő már már akkora mint egy közepes laptop. Mellette ott figyel a dupla head-up kiterjesztett valósággal, ahol az adaptív tempomat és a sávtartó értelmezi újra az AR élményt.


A kocsi gyorsan tanul, programozható és maximálisan személyre szabható. A patkolórobot képes megtanulni azt, hogy hogyan állunk be a garázsba, majd ezt automatikusan utánozni. Bármikor. A beltér követi a VW konszern ötletét, így fenntartható műanyagok és anyagok felhasználásával készül és a bőr borítás is természetes.

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.


















