Belföld

Újabb durva bűnügyre derült fény Novák és Balog közös múltjából

  • Szerző:nuus
  • 2024.02.16 | 10:48
  • trendindex: 7

Nagyon kínos ügy derült ki a két főfideszes közös múltjából.

Egy 2021-es könyvvizsgálati jelentés szerint a Kiskunhalasi Református Egyházközség 62 millió forint állami normatívát használt fel jogosulatlanul – írja a Népszava.  Az összeget egyházi fenntartású iskola működtetésére kellett volna használni, ehelyett azonban az egyházközség saját magára költötte el. Arról, hogy hova került a pénz, az anyagban nincsen szó, de Bödecs Pál, az egyházközség vezetője által alapított és vezetett rádió több év alatt

közel 60 millió forintot kasszírozott az egyházközségtől.

A szabálytalanságokról értesült a Dunamelléki Református Egyházkerület is, amelynek vezetője Balog Zoltán volt már ekkoriban is. Ennek ellenére a Baloghoz közel álló, általa tanácsadóként is segített Novák Katalin köztársasági elnök 2023. augusztus 20-án “kimagasló tevékenysége elismeréseként” a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést adományozta az iskola pénzét lenyúló Bödecs Pálnak.

Balog Zoltánnak, az Orbánt „megtérítő”  papnak

fontos szerepe volt a Novák Katalin lemondásához vezető kegyelmi botrányban is, ugyan nem ő terjesztette fel, de ő javasolta elfogadásra K. Endre kegyelmi kérvényét. A püspök egyelőre nem mondott le, tisztségében a református egyház vezetése is megerősítette, ám péntek délután rendkívüli zsinat dönthet a sorsáról, miközben a fideszes kormány agit-prop osztagai egyre agresszívebben támadják a kellemetlenné vált főfideszest.

Novák Katalinnak élete végéig jár a havi 4,6 millió… és még sok minden más


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Celeb
Galambos Dorina nem tervez gyereket
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 16.
TV
Durva döntést hozott a Netflix
  • szerző:nuus
  • 2024. 03. 03.