Belföld

Magyar Péter elárulta: Ezért fordult a Fidesz ellen

  • Szerző:nuus
  • 2024.02.20 | 19:18

Újabb bejegyzéssel jelentkezett Facebook-oldalán Magyar Péter.

Varga Judit volt férje hosszasan reagált arra, hogy egyesek árulónak tartják. Saját bevallása szerint mindig is Fidesz szavazó volt, de a megmagyarázhatatlan mértékű gazdagodásokat és a visszaéléseket már nem tudta elfogadni.

Fotó: Partizán

Kitért arra, hogy 8 évig volt a kormány diplomatája, állami cégeket vezetett, de a megmagyarázhatatlan mértékű gazdagodásokat és a visszaéléseket már nem tudta elfogadni. Saját anyagi helyzetére is kitért, miszerint ők nem gazdagodtak meg és tisztességes színvonalon nevelik a gyerekeiket.

Mindig is kritikus voltam befelé a rendszer hibái miatt, nem tudtam elfogadni a megmagyarázhatatlan mértékű gazdagodásokat, a visszaéléseket, a szakmai döntéseket felülíró politikai szándékot, a hatalomgyár totális kiépítését és a magyarok egymás ellen uszítását

– fejtette ki Magyar aki belátta, hogy „ez a rendszer semmilyen kritikát nem tűr meg″.

Elmondása szerint mindig is Fidesz szavazó volt. Mindig is a polgári Magyarországért szeretett volna dolgozni. Egy olyan országért, amiről Márai Sándor ír.

Hiszem, hogy a magát polgári oldalnak nevező politikai tömb eminens érdeke a korrekció és a megtisztulás. Hiszem azt is, hogy szükség van olyan fedhetetlen, középen álló politikai erőre, amely képes ellenőrizni és korlátozni a mindenkori hatalom túlkapásait. Hiszem, hogy a magyar társadalom jelentős részében – politikai hovatartozástól függetlenül – megérett az igény a változásra, a tisztességes kommunikációra, egymás tiszteletére és egymás magyarságának tiszteletben tartására.

– írta ki Magyar és szerint nagyapja Erőss Pál, talán az ország legnépszerűbb jogásza volt a Jogi Esetek című műsornak köszönhetően. Ő, a népszerűsége csúcsán, 1989-ben lemondott a legfelsőbb bírósági pozíciójáról, az utolsó állampárti igazságügyi miniszter vállalhatatlan lépései miatt. 56 évesen új, ügyvédi karriert kezdett és soha nem kellett a tettei miatt szégyenkeznie és mindig tiszta lelkiismerettel tudott tükörbe nézni.

Tőle tanultam meg, többek között azt is, hogy sosem a pozíciók és a talmi gyöngyök számítanak, hanem hogy az ember valóban hallgasson a szívére. Tudom, hogy föntről ő is támogat most. Áruló volt-e von Stauffenberg a Hitler elleni merényletnél, vagy Görgei Artúr a világosi fegyverletételnél, vagy Nagy Imre, aki hithű kommunistából lett a forradalom miniszterelnöke? Szerintem nem.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Lélek
Egyedülálló apa ismerkedne!
  • szerző:nuus
  • 2024. 05. 02.
Sztárok
Shakira megrázó bejelentést tett
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 30.
Színház
Kirúgják Udvaros Dorottyát?
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 09.