Időjárás
Jön az eső! Mutatjuk, hol várható a legtöbb csapadék
Pénteken erősen felhős vagy borult idő várható, de északon, északkeleten a nap első felében még szakadozottabb, vékonyabb lehet a felhőtakaró és a nap is kisüthet.
Dél felől egyre többfelé lehet számítani esőre, záporra. Északkeleten a legkisebb a csapadék esélye, sőt az északkeleti határvidék végig csapadékmentes maradhat. Az általában északkeleti, keleti, a Nyugat-Dunántúlon az északi irányú szelet többfelé élénk, helyenként erős lökések is kísérhetik.

A legmagasabb nappali hőmérséklet a tartósabban csapadékos délnyugati országrészben 10 és 15 fok között, míg az északi, északkeleti országrészben, ahol a nap is kisüthet, 16 és 21 fok között valószínű.
Az Időkép szerint pénteken és szombaton nagyobb mennyiségű csapadék az ország déli-délnyugati felén hullhat. Itt vasárnap reggelig nem egy helyen 20-30, délnyugaton néhol 30 milliméternél is több eső eshet.
(Via)
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

















