Túl az üvegplafonon – Bombera Krisztina a női vezetők kihívásairól

2025. május 8-án 19:00 és 21:00 óra között az Átrium ad otthont a Conflict Night: Az üvegplafonon is túl – avagy női vezetők és vállalkozók viszontagságai kendőzetlenül című eseménynek. Az este során improvizációs színészek és szakértő vendégek segítségével tabuk nélkül kerülnek színpadra azok a kérdések, dilemmák és társadalmi ellentmondások, amelyek a női karrierépítés és vezetői szerepvállalás útjában állnak – egészen a ranglétra csúcsáig, vagy akár az első fokáig. Az eseményen szakértőként vesz részt Bombera Krisztina újságíró, kommunikációs tréner.

Bombera Krisztina újságírót, kommunikációs trénert a Conflict Night: Az üvegplafonon is túl – avagy női vezetők és vállalkozók viszontagságai kendőzetlenül című esemény médiapartnere, a Ragazze.hu kérdezte.

Az üvegplafon inkább kívülről vagy belülről korlátoz – a társadalom húzza a határt, vagy sokszor a nők maguk?

Ez egy nagyon fontos kérdés számomra, és elég határozott az álláspontom: alapvetően a rendszer korlátozza a nőket, de mivel a rendszer szabályai nagyon régiek és nehezen változnak, ezért nők generációinak a rossz tapasztalata lenyomatot hagyott a legtöbb nő gondolkodásában: vajon elég jó vagyok? Elfogadnak, elismernek? Évszázadokon át tartották a nőket szellemileg és fizikailag alacsonyabb rendűnek. Ennek az emléke nem tűnik el nyomtalanul, epigenetikailag ott marad a DNS-ben is. Hugonnai Vilma, a Svájcban végzett, első magyar orvosnő a 19. század végén ezt mondta: „az embernek hinnie kell önmagában, nem is szabad másban hinnie, csak önmagában!” És bár jól hangzik, hogy már akkor is volt olyan nő, aki az önbizalom jelentőségéről beszélt más nőknek, azért azt is fontos tudni, hogy Hugonnai Vilmát végül nem engedték orvosként dolgozni Magyarországon. Csak bába lehetett belőle. Önbizalom ide, vagy oda. Ezek a történetek mélyebben maradnak velünk, bennünk, mint azt sokan gondolják. Akkor is, ha azóta – persze csak elvileg – szélesre tártak a nők előtt minden kaput.

 A május 8-ai Conflict Night olyan kérdéseket feszeget, mint például: „Lehet egy nő határozott, erős és számonkérő?”. Változott valamit a társadalmi megítélés az elmúlt években?

Nekem ezzel kapcsolatban volt rossz élményem még műsorvezetőként. Gyakran vezettem műsort férfi műsorvezetőtárssal, párban. Amikor néha kőkemény interjúkat kellett készítenünk, előfordult, hogy a vendég nagyobb tisztelettel és higgadtsággal válaszolt a férfi kolléga kérdéseire, mint amikor én kérdeztem. Pedig a férfi kolléga ugyanazzal a tartalommal, hangerővel és hangsúllyal tett fel kérdéseket, mint én: szikár stílusban, kedvességet is, agressziót is nélkülözve. De míg a férfi kollégát a vendégek (és a nézők közül is sokan) határozott, kemény, belevaló kérdezőnek tartották mindezért, addig engem indokolatlanul kekeckedőnek, szinte kifogásolva, hogy miért nem vagyok kedvesebb. Ugyanazokért a kérdésekért, ugyanazért a stílusért. Sok évig dolgoztam a stratégián, hogyan lehet határozottságot sugározni anélkül, hogy hisztisnek, vagy férfi mintákat követőnek tartsanak.  

Sok női vezető belülről küzd kételyekkel. Vajon mi segíthet leginkább ennek a belső bizonytalanságnak a feloldásában?

Ez az, amiben a legtöbb vitám van, és persze teljes mértékben tiszteletben tartom az ellenérveket: én fontosnak tartom a női kvótákat. Személyesen ismerek több olyan női vezetőt, aki csakis azért mert nekifutni egy pozíciónak, mert a munkahelyén volt kvóta. Természetesen olyan nőkről beszélek, akiknek a képzettsége, tudása és tapasztalata teljes mértékben azonos volt azokkal a férfiakkal, akik szintén indultak a pozíciókért. Azonos, vagy nagyobb teljesítménnyel a hátuk mögött ezek a nők kvóta nélkül két okból nem jelentkeztek volna: egyfelől gyakori tapasztalat, hogy nem kapják meg, ha jobbak, akkor sem. Az pedig annyira frusztráló… másfelől egyedül lenni vezetőként egy férfi közegben, az nem minden nőnek fenékig tejfel. A kvóta biztosít egy olyan munkakörnyezetet, belső kultúrát, ahol több nő együttes jelenléte a vezetésben radikálisan változtatja meg a rossz dinamikákat. A kvóta egyszerre nyújt egyéni és kollektív fejlődést! No, és rengeteg előnyt a férfiak számára is persze.

Miért fontos, hogy a vállalatok támogassák a női vezetők fejlődését – nemcsak képzésekkel, hanem élményalapú programokon keresztül is?

Az élmény fejleszti az empátiát. Amíg csak absztrakt vitákat folytatunk, közpolitikákról meg kvótákról, addig nehéz egymáshoz közelebb kerülni. Egyszer régen a férjemet érte egy olyan élmény, ami közelebb hozta a negatív női tapasztalatok megértéséhez: valahol épp pelenkázta az akkor csecsemő gyermekünket, egyedül volt vele, és ezt látván egy csomó nő rohant a segítségére, hogy helyette a gyereket bepelenkázzák. A férjem azt mondta, ritkán érezte magát annyira megalázottnak. Kiválóan pelenkázott, miért nézték reménytelen esetnek? Csak azért, mert férfi? Becsületére legyen mondva, hogy erről az jutott eszébe, a nők hányszor élnek meg nap mint nap hasonlókat. A példa viszont arra is jó, hogy megmutassa: nők is tudnak méltatlanul viselkedni férfiakkal, ha társadalmi sztereotípiákról van szó!