Budapest

Dübörög az ingatlanfelvásárlás Budapesten – Ezért lehetnek a kínaiak a fő érdeklődők

  • Szerző:nuus
  • 2024.06.13 | 13:33

Egyértelműen fokozódik a forgalom a fővárosban, ezzel együtt a budapesti ingatlanfelvásárlás is magasabb, mint eddig. A Pénzcentrum utánajárt, mire lehet számítani a belvárosi ingatlanpiacon a nyár folyamán.

„Egyértelműen úgy véljük, hogy az év első hónapjaiban lényegesen nagyobb aktivitás volt tapasztalható, mint egy évvel ezelőtt”– mondja Ben-Ezra Orran, a belvárosi ingatlanok specialistája, a Central Home szakértője. – „Fokozatosan térnek vissza a magyar befektetők is, egyre többen szeretnének kedvező áron lakást vásárolni, hogy utána felújítsák és továbbértékesítsék, vagy rövidtávú kiadás útján hasznosítsák.”

A másik komoly változás annak a törvénymódosításnak köszönhető, amely várhatóan júliustól lép életbe, és amely a külföldiek, elsősorban a kínaiak számára jelent letelepedési lehetőséget. Ez az úgynevezett vendégbefektetői státusz, amelynél nem kell a tízéves, majd újabb tíz évre meghosszabbítható tartózkodási engedélyért és az azzal járó szabad Unión belüli utazásért valódi befektetést végezni, elég csupán ingatlanalapokban befektetési jegyet vagy ingatlant vásárolni. Ezzel teljesíteni lehet a vízum, és a tízéves tartózkodási engedély feltételeit. A kínaiak előzetes érdeklődése már ismét nagyon jelentős, ez természetesen tovább növeli a nagyvárosi ingatlanárakat – közölte a Pénzcentrum.

Fotó: 123rf.com

A törvénytervezet szerint három opció van: lehetséges ingatlanalapba fektetni, egyetemi intézményt támogatni vagy ingatlant vásárolni. Utóbbi esetében legalább 500 000 EUR, azaz közel 200 millió Ft értékű ingatlan vásárlása szükséges, ennek megfelelően a kínaiak elsősorban a luxusminőségben felújított, tágas, többszobás, jó lokációjú ingatlanokat keresik

– tájékoztatott a szakértő.

Azt is hozzátette, hogy ezen a téren egyébként nem túl bőséges mostanában a kínálat, mivel a felújítási költségek az elmúlt években az inflációnak, az alapanyagok drágulásának és a szakemberhiánynak köszönhetően olyan magasra rúgtak, hogy komoly kihívás egy-egy ilyen projektet végigvinni. Emiatt hiány van a rendezett épületekben lévő, szépen felújított lakásokból.

A lap információi szerint a nyári fellendülés meghatározó eleme az lehet, ha az állam által ígért hitelkonstrukciókhoz többen hozzá tudnak jutni, nagyobb költségvetéssel vághatnak bele ingatlanvásárlási projektekbe. De az is fontos, hogy nyáron nem csak turistaként érdeklődnek többen az AirBnB lakások iránt, hanem a befektetők körében is nagyobb pezsgés várható.

„Minden tényezőt összevetve úgy gondoljuk, hogy ez egy izgalmas nyári időszak lesz” – foglalja össze Ben-Ezra Orran. – „A belvárosi ingatlanpiacon már jelenleg is érezhető némi áremelkedés és ha ez a jelenlegi ütemben halad tovább, akkor elérheti akár az átlag 10 %-os áremelkedést is.”

(Via)


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren
Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló