Belföld

Novák Katalin Ruandában járt: két tehenet is adott ajándékba

  • Szerző:nuus/MTI
  • 2023.07.16 | 10:18

Novák Katalin köztársasági elnök és delegációja ezen túl több tárgyi adományt is átad, így sporteszközöket és elemlámpákat is.

Novák Katalin államfő kórházat és iskolát is meglátogatott, valamint adományokat adott át hivatalos ruandai látogatásának kezdetén.

A köztársasági elnök pénteken koszorút helyezett el Gyöngyi Krisztián ökológus emléktáblájánál, majd ellátogatott a rwamaganai kórház újszülöttosztályára, ahol a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet közreműködésével két inkubátort adott át.

Szombaton a Nyanza általános és középiskolában (Nyanza École Secondaire) európai történelem tanórán vett részt, majd megtekintette és kipróbálta a Hungary Helps projektben megvalósult kézmosó állomást.

Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkár a közmédiának szombaton a helyszínen elmondta: Magyarország kormánya ebben az iskolában a vizesblokk megépítését vállalta magára a Hungary Helps Programon keresztül és a Közel Afrikához Alapítvány közreműködésével.

Hozzátette, hogy amikor Afrikában az oktatás támogatásáról van szó, az nem az oktatás színvonalának emelését jelenti, hanem az oktatás körülményeinek javítását. Itt ez a vizesblokk szükséges ahhoz, hogy az idejáró mintegy 1000 diák megfelelő higiénés körülmények között tanulhasson – mutatott rá.

Kiemelte, hogy Novák Katalin köztársasági elnök és delegációja ezen túl több tárgyi adományt is átad, így sporteszközöket és elemlámpákat is. Utóbbi jelentősége, hogy sok család házában nincs áram, így ez is nagy segítséget jelent.

A helyiek által legnagyobb becsben tartott elnöki adomány két tehén volt, amelyek hozzájárulnak, hogy a gyerekek egészséges tejhez jussanak

– fűzte hozzá.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren
Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Lélek
Egyedülálló apa ismerkedne!
  • szerző:nuus
  • 2024. 05. 02.
Gasztró
Jó hír a sör szerelmeseinek!
  • szerző:nuus
  • 2024. 05. 07.