Belföld
A polgármester jogalap nélkül tiltaná meg, hogy a Balatonba fürdőzzenek az emberek
A jogszabály szerint, ahol táblával nem tiltják, ott kijelölt fürdőhely van
Annál a tízméteres parti sávnál akciózott a Párbeszéd-Zöldek, amit a 7 milliárd forint állami támogatással megsegített, márciusban átadott szántódi Balaland-komplexumnál alakítottak ki. A párt politikusai ott akartak strandolni, de kiderült se a polgármester, se az üzemeltető szerint nem lehetne ott fürdeni – írja a Telex.
Az üzemeltetőként bemutatkozó férfi elmondta a fürdőruhában érkező Tordai Bencének, hogy a területet nem lehet szabadstrandként kezelni. A férfi fel is hívta a település polgármesterét, Vizvári Attilát, aki elmondta, hogy
bár nyugodtan sétálgathatnak azon a szakaszon, de a terület nem kijelölt fürdőhely, így nem mehetnek be a vízbe.
Tordai Bence azzal védekezett, hogy a jogszabály szerint, ahol táblával nem tiltják, ott kijelölt fürdőhely van. A polgármester tartózkodott attól, hogy „ilyen jogi dolgokba belemenjen”, mert nem jogász. Ezzel Vizvári le is zárta a beszélgetést, mert ahogy fogalmazott „nem kívánok semmilyen egy-egy mondatomból kiragadott, különböző lapokban megjelent cikkeket látni”.
Miután a Párbeszéd politikusai megkérdezték meddig tart az a bizonyos tíz méter, az üzemeltető csak annyit mondott: „Az mondjuk ott öt, az meg egy másik öt, körülbelül”. Hozzátette, hogy bárki bejöhet a kapun, mindenkit beengednek.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.