Időjárás
Csak erős idegzetűeknek: ilyen lesz a következő napok időjárása
A következő képsort csak erős idegzetűeknek ajánljuk – olvasható a vészjósló felhívás a HungaroMet Facebook-posztjában. Sajnos nem a levegőbe beszélnek.

Mint írják, a hőségriasztást meghosszabbították, eközben pedig egyre csak romlik a talaj nedvességtartalma. A hónapváltás biztosan nem hoz változást, de mi várható a folytatásban?
Azt el lehet mondani, hogy se a kánikula, se az aszály vége (vagy legalábbis javulása) nem látszódik egyértelműen.
Az előrejelzésekben fel-feltűnő hidegfrontok pár nap után „elpárolognak” (természetesen nem szó szerint kell érteni az elpárolgást, hanem inkább úgy, hogy a frontok útja, erőssége időközben annyira megváltozik, hogy hazánkat mégsem, vagy csak jóval gyengébb formában érintik). Így a lehűlés, és a növekvő csapadékesélyek is folyamatosan eltolódnak, vagy éppen teljesen eltűnnek az előrejelzésekből.
A legfrissebb bélyegdiagramok megmutatják, hogy a modell által előrejelzett 50 valószínűségi előrejelzésből a jövő hét végére csak 1-2 tag ad lehűlést, illetve kiterjedtebb csapadékot. Ezt követően növekszik meg nagyobb mértékben az előrejelzés bizonytalansága (azaz egyre több tag indul el a hűvösebb, csapadékosabb irányba), de markáns lehűlés, vagy országos, áztató eső ezek alapján sem rajzolódik ki egyértelműen (maradnak még továbbra is meleg és száraz forgatókönyvek).
Az anomália-térkép pedig még szeptember második felére is az átlagosnál melegebb időt prognosztizál…
– szedte össze rosszabbnál rosszabb híreit a meteorológiai szolgálat.
(Via)
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.















