Időjárás
Nagyot fordul az időjárás – Pénteken még élvezhetjük a meleget, aztán vége
Pénteken még kitart az enyhe idő, de hamarosan vége a tavaszi időjárásnak.
Délelőtt a köd, illetve rétegfelhőzet a legtöbb helyen feloszlik, északnyugat felől pedig egyre nagyobb területen szakadozik, csökken a felhőzet – közölte a HungaroMet. A keleti és déli tájakon ugyanakkor több maradhat a felhő.

Estétől nyugat felől ismét felhősödés kezdődhet. Csapadék nem valószínű, legfeljebb keleten fordulhat elő gyenge eső, a ködös részeken szitálás, ónos szitálás.
A kezdetben délnyugati szél egyre nagyobb területen északnyugati, nyugati irányba fordul és az Észak-Dunántúlon valamint a középső országrészben egyre nagyobb területen megélénkül, helyenként erős lökések is kísérhetik.
A hőmérséklet csúcsértéke általában 8 és 13 fok között valószínű.
Gyenge hideg fronthatás várható, az erre érzékenyeknél fejfájás, erősödő migrén jelentkezhet.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.


















