Bulvár

Tóth Gabi olyat tett, amire egyáltalán nem számítottunk

  • Szerző:nuus
  • 2024.05.31 | 11:30

Tóth Gabi új életet kezdett párjával, Papp Máté Bencével, idén nyáron pedig közösen új nyári elfoglaltságba kezdenek, és nyári tábort szerveznek a gyerekeknek.

Az Egy a ritmusunk névre hallgató tábor leírása szerint két csoportban fognak foglalkozni a résztvevőkkel. A 8-12 éves korcsoportot Kiss László Vidor, a Fricska táncegyüttes tagja oktatja majd, a 13-18 évesekkel pedig Tóth Gabi és párja fog foglalkozik. Ahogyan ők írják: Papp Máté Bence az Egy a Ritmusunk Tábor lelke és kezdő üteme, Tóth Gabi pedig a szíve és hangja – közölte az nlc.hu.

Fotó: Facebook/Instagram

Tematikájában a tábor követi Gabi hagyományőrző szellemiségét; a lovaglás, az íjászat, a nemezelés és a gyöngyfűzés is a repertoárban van a jurtákban elszállásolt gyerekek számára.

A hír azonban igen vegyes fogadtatásra talált a neten. A szép számmal érkező kommentek között akad néhány, aki sok szerencsét kíván Gabiéknak, ám ennél jóval többen érzik úgy, Gabi megkérdőjelezhető döntései okán nem szívesen bíznák a párosra gyermeküket.

Táborok indítására nincsenek előírások? A szervezőknek – szerintem – pedagógiai végzettséggel, tapasztalattal kellene rendelkezni. Óriási felelőssége van annak, aki ilyen tábort szervez

– írja az egyik kommentelő.

Az, hogy a párjának megvan hozzá a végzettsége, nem jogosítja fel őt is automatikusan arra, hogy bármilyen formában más gyerekével foglalkozzon. Max a konyhán lehetne kisegítő a 8 általánosával. (Habár a konyhás néniknek minden tisztelet kijár, róla ez nem mondható el).

– fogalmazott egy másik.

Mire fogja tanítani a gyerekeket? Problémád van? Lépj le !!! Nem számít hány embert teszel tönkre, csak neked jó legyen!

– írja megint más.

Hogy képzeli Gabi, hogy képzettség és végzettség nélkül, a “nyócelemijével” éneket oktat? Azzal fenyegetőzik, hogy át akarja adni a fiataloknak azt az “értékrendet”, amit ő képvisel. A jelleme, az erkölcsi színvonala, a viselkedése elrettentő példa! Gyereket nem engednék a közelébe!

– vélekedik egy többedik rajongó.

Természetesen a döntés mindenkinek szíve joga, arról nincs információnk, hogy a táboroztatás jogi és szakmai háttere biztosított-e, de az érdeklődő szülők biztosan kapnak felvilágosítást a tábor honlapján.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren
Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Gasztró
Jó hír a sör szerelmeseinek!
  • szerző:nuus
  • 2024. 05. 07.