Bűnügy
Szex közben ölte meg szeretőjét egy orvos
Az orvos péniszére szórt kokain végzett a szeretőjével.
Fizetnie kell elhunyt szeretője orvosi kezeléséért annak a német férfinak, aki kokaint szórt a nemi szervére, majd a nő kábítószer-túladagolás miatt életét vesztette. A 46 éves Dr. Andreas David Niederbichler egy halberstadti magánklinika jól menő plasztikai sebésze volt. 2018 februárjában helyezték vád alá, a 38 éves Yvonne M. halála után. A férfi
azt állította, orális szex előtt tájékoztatta a nőt,
hogy kokain van a péniszén. A bíróság 2019-ben kilenc év börtönre ítélte az orvost. Az orvos nem akart kártérítést fizetni a nő férjének és fiának, a temetés költségeit sem vállalta, míg a bíróság nem kötelezte rá. Idén pedig a magdeburgi bíróság határozott arról, hogy Niederbichlernek ki kell fizetnie az egészségbiztosító számára
a nő sikertelen életmentésének orvosi költségeit, öt és félmillió forint értékben.
Az orvos 2015 szeptembere és 2018 februárja között három másik nőt is bedrogozott és szexuálisan zaklatott. Konkrétan kokaint tett a pezsgőspoharukba, rúzsukra és fogkrémjükbe, anélkül, hogy erről szólt volna – írta a Daily Mail.
Döbbenetes, de annyi kokain, ketamin és MDMA kerül a Balatonba hogy az már ártalmas
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.


















