Celeb
Király Viktor végre elárulta, hogy elválik vagy sem
Régóta megy a találgatás Király Viktor házasságával kapcsolatban.

Közel egy évvel ezelőtt derült ki, hogy Király Viktor és Király-Virág Anitával házasságával gondok vannak. Ekkor Király Viktor külön is költözött kisfiával, nem sokkal később pedig azt nyilatkozta, hullámvölgybe ért a kapcsolatuk. Ezt követően tartózkodott attól, hogy részleteket osszon meg házasságával kapcsolatban, most viszont a Hot! magazinnak beszélt a magánéletéről.
Több szempontból is hullámvasút volt a tavalyi év, érzelmileg és szakmailag is. Magánéleti szempontból viszont hullámvölgyön mentünk keresztül, ami azért is érdekes, mert soha nem mondtuk ki, hogy elválunk Anitával; maximum annyit, hogy hullámvölgyben van a kapcsolatunk, most viszont szépen haladunk, pozitív irányba. (…) Hat éve vagyunk együtt, eddig elég nyíltan beszéltünk a kapcsolatunkról a világnak; van egy olyan érzésem, hogy ez is okozója lehetett annak, hogy veszélybe került a házasságunk. Emiatt elhatároztuk Anitával, hogy szeretnénk úgy dolgozni a kapcsolatunkon, hogy ez a magánszféránkban történjen
– nyilatkozta az énekes.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
















