
Aureliót még 2015-ben kapták el az 51-es főúton, zsebében 38 gramm kokainnal, később, a házkutatás során további két gramm marihuánát is találtak nála. Mindezen felül a szervezetében mindkét szer kimutatható volt. Ekkor kellett először bíróságra mennie, de akkor még megúszta felfüggesztett börtönbüntetéssel. Ha ez az eset nem történik meg, a volt valóságshow szereplőnek valószínűleg most nem kellett volna börtönbe vonulnia – írja a Life.hu.
„Harmincegy nap hiányzott, és akkor felfüggesztettet kaptam volna most. Ennyit vártam a laborvizsgálatra, ahol azt nézték, milyen tartalmú a kokain, azaz mennyi a valós százaléka a negyven grammnak. Végül az eredmény kimutatta, hogy 26 gramm a tartalma, ez számított az ítéletben. Harminc gramm fölött van a meghatározó mennyiség, ez még csak a ‘csekély’ kategóriába tartozott, négy grammon múlt ez is. Ha elérte volna a negyvenet, akkor vége, és azonnal ülnöm kellett volna. Az volt a mázlim, hogy egy rossz minőségű kábítószer volt, mert átvertek, és nem volt jó hatóanyagú” – mondta Aurelio az Összezárva Hajdú Péterrel című műsorban.
„Megvettem drága pénzért, hazajöttem, és akkor életemben először kipakoltatták a zsebeimet. Le vagyok bilincselve, ki van rakva a kokain a motorháztetőre, és közben potyog le a földre. Úgy be voltam ijedve, hogy megkértem a nyomozót: ‘Elnézést, Uram! Azt, ami lepotyog, azt nem lehetne…’ – utaltam arra, hogy ‘elfogyasztanám’, azzal megpróbálva oldani a stresszt” – idézte fel, majd ezután kijelentette, nem is az fájt neki igazán, hogy elkapták, hanem az, hogy elvették tőle a kábítószert.
A svájci származású Aurelio összeomlott, amikor hét évvel ezelőtt elvesztette édesapját. Azóta is magát hibáztatja a halála miatt, hiszen édesapja akkor kapta harmadik infarktusát, amikor kiderült, Aureliónál egy házkutatás során drogot találtak és 1 év 2 hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték.
Forrás: Propeller.hu



















