Celeb
Mélyen megalázva távozott posztjáról Harry és Meghan
Sokak szerint teljesen fölöslegesen sikeredett ilyen megalázóra a leköszönés.
Maga a sussexi exhercegi pár sem tagadja, hogy mélyen megrázta őket a távozás a posztról, amit a királyi család szükségtelenül nehézzé tett. Könnyek között búcsúztak el a személyzettől, és váltak meg azoktól a holmiktól, amelyek csak a szénior tagként illeték meg őket.
Ezek közül a legnehezebb az volt, hogy Harrynek a Királyi Haditengerészetnél szerzett érmeit is le kellett adnia, hiszen azokat még hercegként szerezte meg. Itt Harry 10 éven át szolgált, és hadnagyi rangot szerzett, amire rendkívül büszke volt.
„Olyan seb ez, aminek a gyógyulásához kell némi idő” – mondta maga Harry megtörten, aki utoljára vehetett részt a sebesült veteránok megsegítésére létrehozott szervezet bálján, aminek alapítója Harry volt.
Az utolsó megjelenést követően a királyi család hűvösen és távolságtartóan viselkedett a színfalak mögött Harryvel és Meghannal egy bennfentes szerint, amit a pár láthatóan nehezen viselt.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
