Celeb

Steve Jobs a vécében áztatta a lábát, Bill Gates megfigyelte a dolgozóit – techguruk fura szokásai

  • Szerző:nuus
  • 2022.03.13 | 11:18

Mind hallottunk már arról, hogy a milliárdos üzletembereknek, vezérigazgatóknak vannak furcsa szokásaik, így van ez a techvilág nagy alakjaival is. A Leet összeszedett ilyen érdekes szokásokat.

 

Kép: Wikipedia

Bill Gates

Bill Gatesnek, a Microsoft alapítójának és tulajdonosának köszönhetünk néhány dolgot. Például a világ legelterjedtebb operációs rendszerét, na meg az Xboxot is, aminek az első verzióját maga Gates mutatta be még 2001-ben, Dwayne Johnson társaságában.

A Microsoft hajnalán Bill Gates eléggé elhivatott volt a munkával kapcsolatban, de nem csak a sajátjával, hanem az alkalmazottakéval is. A BBC-nek mesélt arról 2016-ban, hogy régebben megjegyezte a dolgozók autóinak a rendszámát, így amikor kinézett a parkolóba, látta, hogy melyik alkalmazott dolgozik a legtöbbet. Gates akkoriban hétvégén is dolgozott és nem nagyon hitt a szabadságban, ezt a munkamániát pedig nem akarta kiterjeszteni a dolgozókra is. De arra azért kíváncsi volt, ki mennyit melózik, a rendszámtábláknak hála titokban ezt nyomon is tudta követni.

Gates arról is híres, hogy ő a világ egyik leggazdagabb embere, a legfrissebb adatok szerint 130 milliárd dollár felett van a vagyona. Ő mégis úgy döntött, hogy “csak” 10 millió dollárt hagy a gyerekeire fejenként. Erről egy reddites Ask Me Anything kör során számolt be, ahol azt is leírta, hogy szerinte nem válik a gyerekek javára, ha túl sok pénzt hagynak rájuk. Ennek az oka, hogy szeretnék, ha a gyerekeik fontosnak éreznék a saját munkájukat, amit gátolna az óriási örökség, bár innen nézve az a 10 millió dollár sem tűnik kis örökségnek, elvégre több mint 3 milliárd forintnak felel meg. Gates a Reddit-kommentben egyébként arra is utalt, hogy a vagyona többi részét jótékony célokra fordítja majd, Warren Buffet példájára, aki szintén a világ egyik leggazdagabb embere.

Ha már Gates furcsaságairól beszélünk, nem mehetünk el amellett, hogy iskolás korában igazi stréber volt, imádta a könyveket, na meg korán kiderült, hogy remek tehetsége van a kódoláshoz. Ennek ellenére viszont egyszer sikerült összetűzésbe kerülnie a rendőrséggel, amikor is jogsi nélkül vezetett és áthajtott egy piroslámpán. Ekkor készült róla ez a mosolygós, letartóztatási fotó.

Mark Zuckerberg

A Facebook alapítója és vezérigazgatója, Mark Zuckerberg hiába tagadta korábban, hogy gyíkember lenne, attól még vannak fura dolgai. A Facebook: The Inside Story című könyv szerint Zuckerberg úgy leizzadt egy 2010-es tévéinterjú során, hogy azóta hajszárítóval száríttatja ki a hónalját a nyilvános megjelenései előtt. Az ő pozíciójában nem is csoda, ha izzad az ember, elvégre elég komoly súlya van egy-egy megnyilvánulásának, elvégre mégiscsak ő a világ egyik legnagyobb techcégének a feje. Ráadásul a 2018-as Cambidge Analytica óta több hatóság célkeresztjében is van, ekkor ugyanis a Facebook személyes adatokat adott el a cégnek. Ezután az amerikai kongresszus és az Európai Parlament is kihallgatta, ilyen húzós szitukban talán nem is akkora csoda, hogy mindent megtesz az izzadás ellen. A Facebook szóvivője szerint egyébként nem igaz, hogy Zuckerrberg az alkalmazottaival száríttatja a hónalját. Viszont ha mégis törtönt ilyen, akkor arról a kommunikációs szakemberek döntöttek.

Az izzadás leküzdésénél talán már csak az emberek felvételét intézi furábban Zuckerberg, a pletykák szerint ugyanis nagyjából randira viszi azokat, akiket szeretne felvenni a Metához. Először is emailben értesíti a célszemélyt, hogy szeretné, ha náluk dolgozna. Majd miután a potenciális munkavállaló bemegy a Meta főhadiszállására, egy tárgyalóban aláiratnak vele egy halom titoktartási szerződést, ami után Zuckerberg eltűnik. Kis idő elteltével visszatér, majd egy sétára viszi a jelentkezőt a Palo Alto melletti erdőben. A kirándulás elején a technológiai innovációkról beszél, majd előadja, hogy mennyire szeretné a cégnél tudni az illetőt. Ezt a Cracked magazinnak nyilatkozta egy jelentkező, aki szerint szürreális élmény volt, nagyjából tényleg egy randin érezte magát. A Facebook alapításáról szóló filmben egyébként azalapján vettek fel embereket a céghez, hogy ki tud részegen is jól programozni. Ennél azért kifinomultabb dolog egy „kellemes” sétára vinni a kiszemelt dolgozót.

A folytatást megtalálod az alábbi videóban!


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren
Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Bulvár
Kész, vége: Nagy Bogi kilép
  • szerző:nuus
  • 2026. 01. 20.
Üzlet
Erre való a miniCasco
  • szerző:nuus
  • 2025. 11. 30.