Celeb
Hogy mi? Gerard Butler nagy tömegben gyújtotta meg az olimpiai lángot?!
A 300 hőse spártaiként, Görögországban bizonyított, de minek?
Gerard Butler keze nem remegett, mikor egy nagyobbacska összegyülekezés kellős közepén gyújtotta meg az olimpiai lángot. Ráadásul Görögországban került sor a szimbolikus cselekedetre, méghozzá Spárta környékén.
Március 13-án nem bizonyult babonásnak a 300 főszereplője: Tokyo 2020 feliratú pólóban lobantotta lángra a fáklyát, mely Misztrászból a pár kilométterre található Spárta felé tart. Az eredeti terv szerint március 19-ére ért volna Athénba a láng, majd folytatta volna útját szerte a világba.
Ám a Görög Olimpiai Bizottság észbe kapott, és felfüggesztette a fáklya tovább vitelét, nehogy a kíváncsi tömegek megfertőződjenek. Egyelőre a világverseny júliusi dátumához még ragaszkodik a japán főváros.
A görög felvételeken látszik, hogy Butlerhez a koronavírus járvány idején javasolt egy méter távolságnál is közelebb állnak a sajtó munkatársai, említi meg a TMZ.
View this post on Instagram
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.