Celeb
Kozso nem akar magyarázkodni, az volt, amit kitalált, vagy lehetett menni
Osváth Zsolt csatornáján, a ZsTime-on volt vendég a 90-es évek énekes-producer-ikonja, Kozso.
Kozso elmondta, hogy neki már csak a „szeretet, nyugalom, magas rezgések és fény” irányítják az életét, esze ágában sincs holmi botrányok miatt magyarázkodni. Ő maga csak arra fókuszál, ami számára örömöt okoz, és akinek nem tetszik, az „mehet a másik irányba”.
Az is kiderült, hogy producerként előre kitalálták a koncepció egészét, és a frizura is olyan volt, amilyet előre megterveztek. Mindenki szingli volt, máshogy ezt nem lehetett. Aki ezt elfogadta, „együttműködött”, azzal rendben voltak, aki viszont akadékoskodott, az elbúcsúzott, és „jött a következő”. A volt művészei nagyon hálásak is neki, a Shygys pedig alighanem megbánta, hogy a Universal-hoz átment, utána véget is ért a karrierjük.
Kozso arra büszke, hogy értéket teremtett generációk számára, és ezért el is várja a tiszteletet.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.


















