Celeb
Eminem ünnepel: 10 éve se alkohol, se drogok
Ez legalább akkora teljesítmény, mint amit a zenéjével elért. 10 év józanság simán felér 172 millió eladott lemezzel.
A most 45 éves Eminem az ezredfordulón sorsfordító problémával kellett, hogy szembenézzen: addigra már sztárstátuszba került, és szeretett volna egyre jobb meg maradandóbb lemezeket készíteni, csakhogy addigra nagyon komollyá vált az alkohol- és drogfüggősége. Sőt, volt egy pont, ahol nagyon úgy tűnt, nem Eminem és a zene fog nyerni. Ez pont 10 évvel ezelőtt volt, amikor a rapper félelmetes akaraterőről tett tanúbizonyságot, és úgy döntött, mostantól tiszta lesz. Ennek épp most volt 10 éve, amit Eminem büszkén meg is osztott a közösségi médiában a rajongóival.
A leszokás azért is nagy tett, mert Eminem szinte sportot űzött abból, hogy a droghasználatáról rappeljen, a szövegei tele vannak ilyen, egyáltalán nem burkolt utalásokkal, mint az alábbi D-12 szám is 2001-ből:
Az egésznek aztán egy túladagolás vetett véget, amibe Eminem majdnem belehalt. Ha kicsit is később kerül kórházba, ma már nem élne. Leálltak a szervei, a veséje, a mája, nem sok kellett hozzá, hogy belehaljon a rossz cuccba. Abban az időben Eminem már napi 20 tablettánál járt, csak dobálta magába a Valiumot meg a Xanax-ot, egyéb dolgokról nem is beszélve. A leállás nem ment könnyen, a túladagolás után egy hónappal visszaesett. A második próbálkozás viszont, akármilyen nehéz is volt (az elején állítólag három hétig nem aludt), sikerrel zárult, a 10 évnyi tisztaságot hozott, amit, reméljük, további 10 évek követnek, szintén tisztán. Eminem ezt mondja erről:
Korábban nem hittem, hogy természetes módon, tisztán is boldog lehet az ember, de most bátran kijelenthetem: így sokkal jobb.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.





