Celeb

Demcsák Zsuzsa bevallotta: hűtlen volt párjával

  • Szerző:nuus
  • 2020.09.25 | 19:18
  • trendindex: 2

Demcsák arról mesélt Hajdu Péternek, hogy volt olyan korábbi kapcsolata, amiben nem volt teljesen hűséges.

Demcsák Zsuzsa volt a Life TV-n futó Összezárva Hajdu Péterrel című műsor vendége, ahol korábbi párkapcsolatairól is elárult igen érdekes dolgokat. A beszélgetés eléggé őszinte hangvételűre sikeredetett, és a műsorvezető arról is vallott, hogy volt-e már hűtlen párkapcsolatában.

„Persze! Figyelj, amikor nem vagy szerelmes, a kilépést sokszor megelőzi a hűtlenség. Az volt a legegyértelműbb jele annak, hogy vége annak a kapcsolatnak. Utána én nem sokáig maradtam benne a kapcsolatban, csak a hűtlenség előzte meg ezt a döntést. Ha bele tudtam menni egy ilyen helyzetbe, az nyilván azt jelentette, hogy nem érdekelt már annyira a másik ember, nem kötődtem hozzá”

– mondta el Hajdunak. Ezen felül arról is beszélt, hogy kapott-e már ajánlatot szexre, különböző szívességekért cserébe:

„Kaptam már ilyen ajánlatot egy férfitól. Félig ugyan most megválaszoltam a kérdést, de azon kívül, hogy nem éltem a lehetőséggel, nem szeretnék többet elmondani erről”

Forrás: Metropol

Kép: Life TV


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Sztárok
Majka csúnyán megalázta Curtist
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 16.