Celeb

Alekosz már Ördög Nórát is teljesen kiakasztotta: durván be is szólt neki

  • Szerző:nuus
  • 2023.10.21 | 15:18

„Nyugodtan oszd ki ezt a csávót” - biztatta a műsorvezető Alekosz párját!

Fotó: Facebook

Alekosz párja Varsányi Réka az Ázsia Expressz legutóbbi adásában  könnyek között vallott arról, milyen sokáig volt egyedül, ezért már a szerelemről is lemondott, amikor Alekosz betoppant az életébe.

Alekosz azonban egyáltalán nem viselkedik úriemberként Rékával, még azon is megsértődött, hogy Réka nem volt partner abban, hogy az egyik női szállásadójukkal lefeküdhessen.

De Alekosznak egyáltalán nincs szégyenérzete és már versenytársával Kecskés Enikővel is kikezdett Réka szeme láttára. Ekkor Réka meg is jegyezte, hogy szívesebben tudná kiesőként a barna szépséget, mire Alekosz így felelt: „Szeretném élvezni a társaságát”.

„Nem titok, hogy Alekosznak bejössz. Úgy érzem, ez velem szemben inkorrekt, hogy te vetted a jeleket, de azért megsimizgetted, öltöztetgetted, meg egyebek. Én ezzel nem értek egyet”

– mondta Réka Enikőnek, aki érthető módon nagyon kellemetlenül érezte magát. Alekosz pedig tagadás helyett bevallotta, valóban tetszik neki Enikő. Ekkor már Ördög Nóra is úgy döntött, hogy nem tűri tovább Alekosz undorító viselkedését és keményen megmondta a magáét.

„Réka, neked ezt nem kell tűrnöd! Ha a méltóságod sérül ebben a helyzetben, nyugodtan oszd ki ezt a csávót, állj ki magadért! Ezt egy nőnek sem kell eltűrnie szerintem”

– mondta Ördög Nóra, akivel a játékosok is egyetértettek.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren
Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló