Celeb

Pink túladagolta magát, kritikus állapotban került kórházba

  • Szerző:nuus
  • 2023.10.25 | 19:18

A család azt hitte, nem éri meg a másnapot.

Pink további részleteket osztott meg múltjából. Beszámolt egy kis híján tragédiába fulladt túladagolásrólis, amely néhány héttel azután történt, hogy első lemezszerződését aláírta.

Az énekesnő, aki most 44 éves, egy interjúban beszélt arról, hogy fiatal korában durván vitte a punk életstílust, és nem vetette meg a kemény drogokat sem.

„A gyerekkoromat egy olyan házban töltöttem, ahol a szüleim napi szinten veszekedtek, ordítoztak, és dobálták egymást. Gyűlölték egymást. Használtam drogokat, sőt, még árultam is”

– emlékezett vissza.

Pink azt is elmondta, hogy droghasználata miatt kitették a szűrét otthonról, és ekkor hagyta abba a középiskolát is.

A majdnem tragikus túladagolás a 1995-ös hálaadás napja környékén történt, és ebben az időszakban különösen mélyen volt.

„Egy ravepartin voltam, és túladagoltam magam… Ecstasy-t, angyalport, kristályt, mindenféle drogot bevettem. Aztán elveszítettem az eszméletemet”

– mondta.

Pink napokig volt kritikus állaptban a kórházban, majdnem belehalt. Úgy érzi, csak a szerencsének köszönheti, hogy túlélte az esetet.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren
Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Üzlet
Erre való a miniCasco
  • szerző:nuus
  • 2025. 11. 30.