Celeb

Megrázó vallomást tett Kulcsár Edina G.w.M-ről: nagy a baj, erre rámehetnek

  • Szerző:nuus
  • 2023.11.11 | 11:18

G.w.M súlyos depresszióval küzd, felesége aggódik érte.

A közös YouTube-csatornájukon Kulcsár Edina arról beszélt, hogy éppen a kórházba tart G.w.M-hez, aki már három napja bent van, súlyos egészségügyi problémákkal küzd. Az egykori szépségkirálynő szerint az egészségügyi gondok mögött lelki eredetű okok állnak.

„Nagy a baj, bár remélem, hogy nem sokáig, és megoldódik minden. Szóval Márk kórházba került pár nappal ezelőtt”

– osztotta meg a történteket Kulcsár Edina.

Hozzátette, hogy bár Márk állítja, hogy jól van, szerinte csak elnyomja magában a problémákat, és úgy véli, hogy férje depressziós.

Kulcsár Edina aggodalmát fejezte ki: szerinte G.w.M karrierje is veszélybe kerülhet a betegsége miatt. Előfordult, hogy sírva könyörgött férjének, hogy szedje össze minden erejét és keljen ki az ágyból.

A videó folytatásában Edina bemutatta a kórházban fekvő rappert, aki elmondta, hogy hirtelen rosszul lett egyik este. A bal füle egyensúlyérzékével történt valami, ami miatt erőteljes szédülés lépett fel, és egy alkalommal el is esett. Ez volt az a pillanat, amikor már nem mert kimászni az ágyból.

G.w.M attól tart, hogy a betegség átterjed a jobb oldalára is, ami külön aggasztja, mert ez a zenei karrierét is érinti.

„Rámehet a koncertezésre is, most 50-50 százalék a karrierem”

– mondta a rapper a Blikknek.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren
Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Budapest
Meghalt a legendás magyar fotós
  • szerző:nuus
  • 2026. 02. 06.