Celeb
G.w.M kórházban fekszik, sebaj: fizetős realityt indítanak Edinával
Ez az egész tragikomédia fájdalmasan Berki Krisztián és Mazsi szomorú végjátékára emlékeztet minket.

Kulcsár Edina és G.w.M nemrég jelentették be, hogy indul a saját családi valóságshow-juk, pikáns családi vlogokkal és drámai élőzésekkel. A show azonban nem ingyenes, hanem egy bizonyos feliratkozási díjért tekinthető meg.
Kezdetben az előfizetési díj 2000 forint lett volna, azonban ez túl vaskosnak bizonyult, a várt érdeklődés elmaradt, így az összeget később 1699 forintra csökkentették. Az információk szerint eddig 889 feliratkozó futott be, ami azért nem is olyan rossz ezen az áron.
Közben sajnos G.w.M kórházba került, és elárulta, hogy depresszióval küzd. A kórházi tartózkodásáról is kíván majd lájvolni, ami még inkább tuningolja az érdeklődést, hiszen sok fan kíváncsi, hogy van valójában a rapper.
Szép-szép, jó-jó, de valahogy Berkiék végjátéka jut eszébe az embernek: annak idején ők is közvetítették első közös gyerekük szülését, majd utólag derült ki, hogy Krisztián már akkor is félrekúrt – fél év múlva pedig halott volt szegény.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.



















