Celeb

Bodrogi Gyula nevet változtatott – elárulta, miért volt szükség erre

  • Szerző:nuus
  • 2023.11.26 | 17:22

Elmagyarázta, miért nevették ki, amikor meghallották a nevét.

Forrás: RTL

Bodrogi Gyula nevét ma már mindenki ismeri az országban, de azt csak kevesen tudják, hogy eredetileg Buzik Gyula néven született. Amikor édesapja úgy döntött, nevet változtatnak, nem értette, miért van erre szükség, hiszen olyan ritka az ő vezetéknevük.

Emlékszem, még egész kisgyerek voltam, és nézegettem a telefonkönyvet. Amikor láttam a telefonkönyvben, hogy kettő vagy három volt összesen, megkérdeztem apámat, hogy miért változtatja meg? Hiszen olyan kevés van. Erre az én okos apám rám nézett, és azt mondta, hogy nem tudod te, hogy milyen sokan vannak. Akkor persze nem értettem, hogy miért mond ilyet.

– mesélte Bodrogi Gyula a Velvet-nek adott interjúban.

Bárhová mentem, például egy üzletbe, és megkérdezték a nevemet, én azt válaszoltam, hogy Buzik Gyula. Ezzel gyakran a figyelem középpontjába kerültem, és sokan nevettek rajtam. Gyerekként fogalmam sem volt, miért röhögnek rajtam állandóan, amikor a nevemet elárultam. Most már tudom.

– mondta a színész.

 


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren
Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló