Celeb
Kiderült hol karácsonyozik Tóth Gabi és Papp Máté Bence
Együtt lesznek, méghozzá nem is akárhol.
Tóth Vera egy friss, hot! magazinnak adott interjúban interjúban osztotta meg, hogy miként tervezik eltölteni az ünnepeket a családjával Palkonyán. Az énekesnő elmesélte, hogy idén házigazdák lesznek, és meghívást kapott húga, Tóth Gabi, valamint annak párja, Papp Máté Bence, akikkel együtt ünnepelnek. Természetesen a figyelem középpontjában lesz Tóth Gabi kislánya, Hannaróza.
Tóth Vera elmondta, hogy a családjukban az egyik évben kis, a következő évben pedig nagy karácsonyt tartanak. Az idei évben rajtuk a sor, hogy vendégül lássák szeretteiket. Húga, párja és Hannaróza már 23-án érkezik, és bár másnap már tovább indulnak, helyüket a szülők veszik át.
Az énekesnő külön hangsúlyozta, hogy a szentestét férjével kettesben fogják eltölteni. Nagyon örül ennek, mert így lesz idejük egymásra figyelni.
A családon kívül Tóth Vera és családja gondol azokra is, akik a faluban élnek. A templomban ingyenes karácsonyi koncertet szerveznek Palkonyán, majd mindenkit meghívnak az udvarukba. Ott egy hatalmas kondér töltött káposztával, jó étellel és itallal várják a falubelieket, hogy együtt ünnepeljenek és mulassanak.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.


















