Sztárok
Életre kel az igazi Illés zenekar – koncert is lesz

A legendás Illés zenekar 2027 áprilisában koncertet ad az MVM Dome színpadán. Nem csalás, csak technika: digitális, fotorealisztikus formában.
Az előadás az Illés 2001-es Népstadion-koncertjének háromdimenziós rekonstrukciója lesz. A produkció korszerű virtuális megjelenítési technológiával készül, és látványvilágában a nemzetközi digitális koncertformátumok színvonalát idézi – közölték a szervezők az MTI-vel.
A 25 évvel ezelőtti esten az Illés klasszikus felállásában – Illés Lajos (billentyűs hangszerek, ének), Szörényi Levente (ének, gitár), Bródy János (gitár, vokál), Szörényi Szabolcs (basszusgitár) és Pásztory Zoltán (dob) – lépett színpadra.
A jövő tavaszi, Múlt a jövőben című nagyszabású produkció bejelentésén az együttes két élő tagja, Szörényi Levente és Bródy János is részt vett.
Ikonikus dalok
A cél, hogy az ikonikus dalok a legmodernebb technológia segítségével új generációkhoz is eljussanak.
A szervezők hangsúlyozták:
nem hologramvetítésről van szó, hanem teljes egészében digitálisan létrehozott, háromdimenziós avatárokkal megvalósított koncertélményről,
hogy a lehető leghűebben rekonstruálják, hitelesen újraalkossák az eredeti előadás hangulatát és vizuális világát egy aréna méretű, zárt térben.
A tervek szerint a produkciót a 2027. áprilisi MVM Dome-beli estet követően országos turnéra viszik: Magyarország nagyvárosaiban, valamint határon túli helyszíneken is látható lesz az egyedülálló koncertélmény.
Memento
Az Illés a magyar könnyűzene történetének egyik legfontosabb zenekara. 1965 januárjától játszott az ismert felállásban. Az utolsó fellépések 2005 augusztusában voltak, már Pásztory Zoltán halála után Csíkszeredában, valamint a Sziget fesztivál nulladik napján. Illés Lajos alapító 2007-ben hunyt el, Szörényi Szabolcs 2024-ben.
Legismertebb dalaik közé tartozik a Sárga rózsa; a Ne gondold; Az utcán; a Kislány, add a kezed; a Légy jó kicsit hozzám; a Különös lány; vagy a Ne sírjatok, lányok.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

















